SZILÁK EMESE
Minden ember életében egyszer eljön a nap, amikor úgy érzi, nem ott van, ahol lennie kellene. Amikor magunkat kívülről szemlélve rádöbbenünk, hogy ahol tartunk tulajdonképpen nem azonos azzal, amire vágytunk. Bizonyára a kedves olvasó is tapasztalta már ezt. De mi a helyzet azzal a szituációval, amikor nagyon is elemünkben érezzük magunkat, csupán környezetünk sugallja, hogy rossz úton járunk? Mit tehetünk, ha a körülöttünk lévő emberek alábecsülnek bennünket? Két lehetőségünk van: elhisszük, amit mások állítanak rólunk, vagy csak azért is azt csináljuk, amit helyesnek érzünk. Persze van, hogy az igyekezetünk kevésnek bizonyul, és a ’károgóknak’ végül igazuk lesz. De gyakran ez azért fordul elő, mert sikerül negatívan hatniuk ránk és mi is kételkedni kezdünk magunkban.
Talán sokaknak ismerős a Doktor Szöszi című film. Nos, nem a nívós színészi játék vagy a tipikus amerikai forgatókönyv miatt hívnám fel rá a figyelmet, itt ugyanis sokkal inkább a főhős hozzáállása a lényeg. A sztori rém sablonosan indul: az első blikkre kissé egyszerűnek tűnő Barbie-hasonmást dobja a gimnáziumi barátja, mert jövőbeli terveibe nem illik bele egy ilyen kaliberű lány. Ennek hatására Elle elhatározza, hogy kilép a buta szőkeség szerepéből és jelentkezik a neves Harvard egyetem jogi karára. Az egyetemre bekerülve persze sokan kigúnyolják és elítélik, még fogadásokat is kötnek arra, vajon meddig bírja az iramot. Viszont a lány nem adja fel, sőt makacsul tudomást sem vesz a rosszakarókról. Igyekszik bebizonyítani, hogy igenis van keresnivalója a jogon, van olyan okos, szorgalmas és kitartó, mint bárki más az évfolyamban.
Belegondolt már bárki is, hogy miért döntött így? Oly sokszor cselekszünk a környezetünk, a társadalom vélt vagy valós elvárásai alapján, - amely nem feltétlenül egyezik a mi valódi akaratunkkal -, hogy szinte alig-alig vesszük észre, ha valamiben nincs igaza a ’többségnek’. Hosszú generációk óta nevelik az emberekbe a megfelelni akarást, a törtetést. Ráadásul egyre nehezebb észrevenni, ha befolyásolnak minket. Elég egy halk célzás, egy megjegyzés, amely megragad a fejünkben. De mégis kinek van joga megmondani bárkinek, hogy 'kivé, mivé' váljon? Egyáltalán miért várjuk, hogy ezt mások tegyék meg helyettünk?
Hát szedjük végre össze magunkat és álljunk ki mindazért, amit el akarunk érni! Itt az ideje hallgatni a belső hangunkra, ha életünk fontos döntéseivel szembesülünk. Talán félünk, tapasztalatlannak hisszük magunkat, vagy bizonytalanok vagyunk. Tartunk a kudarcoktól, a pofonoktól, a rossz döntések következményeitől. De ez a félelem megbénít, képtelenné tesz arra, hogy a saját kezünkbe vegyük az irányítást.
Végső soron mindenki a boldogságra törekszik, amelynek elengedhetetlen feltétele, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Mindez nem sikerül, ha hagyjuk, hogy visszafogjanak bennünket, ha lebecsüljük magunkat. Amennyiben kialakul a fejünkben egy szilárd elképzelés arról, mivel akarunk foglalkozni, kivé is akarunk válni, ne engedjük, hogy bárki is eltántorítson a célunktól. Csak azért, mert mások nem hisznek bennünk és nem tudják, milyen erőforrásaink és rejtett tehetségünk van, még ne ijedjünk meg és semmiképp ne érjük be kevesebbel. Koncentráljunk önmagunkra, a terveinkre, dolgozzunk keményen azért, amiről álmodunk, és a siker nem fog elmaradni!
