TELEKI LEVENTE
Világszerte megdöbbenést szült egy hétfő délben közreadott nyilatkozat: XVI. Benedek pápa, a katolikus egyház feje bejelentette, február végével lemond hivataláról. Tehát a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét szertartásainak levezénylése már az új egyházfőre vár. A hír jelentőségét mutatja, hogy az az interneten, a nyomtatott sajtóban, de rádió- és televízió-csatornákon is szinte mindenütt vezető helyen szerepelt. A betegek világnapján, egyúttal a Vatikán állam önállóságát és területét rögzítő lateráni egyezmény megkötésének nyolcvannegyedik évfordulóján tett bejelentés azt jelenti, hogy a Katolikus Egyház kétszázhatvanötödik pápája a történelemben másodikként válik meg önként hivatalától.
A szentszéki sajtóközpont igazgatója, P. Frederico Lombardi bíboros bevallotta, hogy még a Vatikánban dolgozókat is villámcsapásként érte a bejelentés. A betegek világnapjának megszokott programjára készülő közvetlen munkatársak, illetve a nyilvános konzisztóriumra összehívott Rómában tartózkodó bíborosok is a Szentatya ünnepi üzenetére készültek. Ehelyett a köztudottan régóta egészségügyi problémákkal küzdő XVI. Benedek többek között a következő szavakkal állt az összehívottak, egyúttal a világ kereszténysége elé: „…tudatában vagyok e tett jelentőségének, teljes szabadsággal jelentem ki, hogy lemondok szolgálatomról, mint Róma püspöke, mint Szent Péter utóda.” Ezzel a latinul kijelentett mondattal minden feltételnek eleget tett. Az Egyházi Törvénykönyv ugyanis mindössze annyit ír elő a pápa lemondásával kapcsolatban, hogy annak szabadon, kijelentésének pedig szabályosan kell történnie (332. kánon, 2. §.)
A történelemben nem példanélküli, hogy a katolikus egyházfő lemondjon tisztségéről. Hasonlót keresve azonban több mint hétszáz évet kell visszamennünk az időben. V. Celesztin pápa 1294-ben mindössze néhány hónapos uralkodás után döntött a visszavonulás mellett. A megválasztásakor hetvenkilenc esztendős Pietro del Morrone bencés szerzetes, majd remete kompromisszumos megoldásként foglalhatta el az akkor már két éve üresen álló pápai trónt. A politikai és egyházkormányzati téren meglehetősen tapasztalatlan vezető végül belátta alkalmatlanságát és önként távozott. ,,Csak egy cellát kívántam magamnak ezen a világon, és egy cellát adtak nekem.'' Mondta őszintén, miután utódja a rivalizálástól félve haláláig fogva tartotta. Személyét mindazonáltal nem érhette kritika. Nem véletlen, hogy az egyháztörténelem az „angyal-pápa” jelzővel illette, halála után pedig alig húsz évvel, 1313-ban V. Kelemen pápa szentté avatta. Ide sorolható még bizonyos szempontból a három, különböző politikai erők által elismert pápa egyidejű regnálása idején, Luxemburgi Zsigmond kérésére lemondó XII. Gergely esete is. 1417-ben az egyház egységének megteremtése érdekében egyezett bele az önkéntes távozásba. Ez a párhuzam azonban az akkori helyzet ismeretében kevésbé állja meg a helyét.
V. Celesztin
Az mindenesetre vitathatatlan, hogy V. Celesztin döntése, valamint az azt megelőző kaotikus időszak nagyban hozzájárultak a pápaválasztás, szabályainak megerősítéséhez, szigorításához. Ennek is köszönhetően ma már nem fordulhat elő, hogy hosszabb ideig ne találják meg a Szentatya utódját. A most távozó XVI. Benedek 2007-ben kis részben maga is módosította az elődje, Boldog II. János Pál által részletesen kidolgozott szabályokat. E szerint a döntést megkönnyítendő, a választás addigi eredménytelensége esetén „egy napos imádság és megbeszélések után … már csak a két legtöbb szavazatot kapott bíboros között lehet választani minősített többséggel. E két bíboros nem szavazhat.” A konklávé, vagyis a bíborosok pápaválasztó gyűlésének az 1996-ban kiadott Universi dominici gregis apostoli konstitúcióban lefektetett egyértelmű szabályozása azonban ezt leszámítva érintetlen maradt, mivel megfelel a kor követelményeinek. Ennek tükrében a választást a széküresedéstől számított legkevesebb tizenöt nap elteltével kell megkezdeni. Ez indokolt esetben lehet húsz nap, mivel a rendelet célja, hogy a lehető legtöbb választásra jogosult bíborost megvárják a szavazás megkezdésével. Ezúttal azonban nincs szükség arra, hogy az utolsó pillanatig várjanak, hiszen már a széküresedést megelőzően több, mint két héttel tudunk annak bekövetkeztéről. Hivatalos időpontja ugyanis február huszonnyolcadika, este nyolc óra. Választói joggal azok a bíborosok rendelkeznek, akik az Apostoli Szék megüresedésének időpontjáig nem töltötték be nyolcvanadik életévüket. Számuk nem haladhatja meg a százhúszat. Napjainkban száztizennyolcan felelnek meg ennek a feltételnek. A pápaválasztó gyűlést a Vatikán meghatározott helyén kell megtartani. Ez a hagyomány szerint a kulcsra zárt Sixtus-kápolnát jelenti. Ebből az elzártságból ered maga a konklávé elnevezés is.
Bár az új pápa megválasztására várva különösen nehéz az esélyesekre tippelni, ezt természetesen mégis sokan megteszik. A különböző források néhány pontban szinte kivétel nélkül megegyeznek. Az egyik ilyen, hogy a legesélyesebb egy olasz jelölt, név szerint Angelo Scola milánói érsek. Abban is mindenki egyetért, ezúttal már azzal is számolni kell, hogy az egyházfőt nem Európából választják. Ennek hátterében többek között az áll, hogy a gyakran méltatlanul elfeledett Dél-Amerikában él a világ katolikusainak negyvenkét százaléka, szemben az európai huszonöttel. Itt található tehát a legnépesebb katolikus közösség. Végezetül abban is egyetértés van, hogy az esélyesek szűk csoportjának tagja a magyar bíboros, Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is.
Amikor Joseph Ratzinger 2005-ben egy nem meglepő módon igen rövid konklávé eredményeként pápává választották, sokan attól féltették, hogy nehezen birkózik meg az örökséggel, amit elődje hagyott rá. A féltés jogos volt, hiszen az azóta boldoggá avatott II. János Pál a történelem legnagyobb hatású egyházfőinek egyike. Ám, ha akkor felmerült a nehéz örökség kérdése, ma még inkább indokolt lehet a következő pápa féltése. XVI. Benedek utódja ugyanis elődjének életében veszi át a Katolikus Egyház vezetését. Nem túlzó ezt nagy kihívásnak nevezni, ami azonban mégis különösen szép feladatnak ígérkezik.
