BALÁZS BEÁTA
Omladozó falak, eklektika, pöttyös bögrék, hidegfröccs, műretro hangulat, „dizájn nélküli dizájn”– ez mind egyszerre jellemzi a legújabb „hungarikum” jelenséget – a romkocsmák őrületet. Órák után egy hideg sör, munka után egy jó fröccs, meghitt beszélgetésekhez vagy nagy hangoskodásokhoz, ismerkedéshez, művelődéshez, vagy csak úgy, minden ok nélkül, de mindig jó ötlet egy romkocsma. A 19. század irodalmi kávéházai élednek itt újjá és kapnak újra helyet a város arculatában. Hiszen e kocsmák eredeti bájához szorosan hozzátartozik az alternatív zene, blues, jazz, francia sanzonok, a posztmodern festészet, a fekete-fehér filmek, kiállítások, az irodalom – tehát a kultúra, minden mennyiségben. Az első budapesti romkocsma már több mint egy évtizede nyílt a Kertész utcában, ma pedig már elképzelhetetlen nélkülük a belváros. A recept pedig nagyon egyszerű: vegyünk egy régi, lebontásra váró századfordulós épületet és egy ecsetet, e két elem találkozásához pedig adjunk hozzá kerti bútorokat, nagymamáink foteleit, lampionokat, és íme, kész egy életstílus. Az újrahasznosítás új receptje ez, és működik! Hiszen másképp talán már nem is találkozhatnánk ezekkel az épületekkel, Budapestnek ezzel az arcával.
fotó: Todoroff Lázár
És hogy mitől váltak „hungarikummá” a fővárosi romkocsmák? Bár Európa más nagyvárosaiban is jelen vannak a szabad téri kocsmák, Budapesten koncentráltan egy térségben, belső Erzsébetvárosban, többek között, a Király utcában, a Hegedű-, a Nagydiófa-, a Kazinczy utcában olyan mennyiségben fordulnak elő, mint más városban sehol. S népszerűségüket mi sem mutatja jobban, hogy ha lemegy a nap alig találni szabad helyet ezekben a kocsmákban. Budapestet felfedezni vágyó turistákat, „romkocsmákban üldögélő diplomás bölcsészek”-et, nosztalgiázni vágyó 40-eseket egyaránt találhatunk a romkocsmák állandó vendégei között. A Szimplában még nyugdíjasklub is működik. De miért is ne? Hiszen az életképbe tökéletesen beleillik, hogy a Kertész utcában nagy zöld fotelekbe, a lampionok alá leülnek a nagymamák és nagypapák, és fröccsel a kezükben nosztalgiáznak, milyen is volt régen, még a háború előtt… És vannak, akiknek a túrázás már egészen új értelmet nyert, és a hegyekben és völgyekben megtett kilométerek helyett egy „romkocsmatúra” alatt elfogyasztott méter söröket számolják.
Persze, mint minden vendéglátó helyiséget, lehet őket szeretni és nem szeretni. Ennek ellenére miért állnak sokak szívéhez oly közel ezek a kocsmák? A válasz egyszerű: mert értéket őriznek. Egy olyan kor emlékeit hordozzák magukban, melyet a mai XXI. század már csak egy múltidézés során ismerhet meg. Kiemelik a város fő jellegzetességét, mégpedig azt, hogy Budapest együtt él múltjával. Ismerjétek hát meg!
fotó: MTI/Marjai János
