Mottó: „Bár zord a harc, megéri a világ. / Ha az ember az marad, ami volt: / Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.” (Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba)
TELEKI LÁSZLÓ
1956. október 22-én,
ahogy utaltam is rá, a Műegyetem „K” épületének aulájában – a Népfelkelés kirobbanása előestéjén, sorsdöntő – gyűlést tartott a diákság. A szegedi Kiss Tamás így emlékezik: „híre ment, hogy itt vannak a szegedi küldöttek (…) általam nem ismert 6-8 egyetemista úgymond elrabolt, felültünk a villamosra és mentünk a Műegyetemre. Este volt már és sötét folyosókon vittek és a műegyetemi aulába hátulról mentünk be, ott már folyt a nagygyűlés, (…) valamelyik ezek közül (…) odalépett a mikrofonhoz: ‹Itt a szegedi küldött, engedjétek beszélni!› [A DISZ képviselői persze ezt meg akarták akadályozni, de a diákság hajthatatlan volt, zúgott a ‹halljuk, halljuk, halljuk!›.] Akkor kicsit zavartan, teljes’ vadidegen környezetben elmondtam, hogy mit csináltunk Szegeden, hogy ez [a MEFESZ] milyen szervezet, és elmondtam, azokat a követeléseket.”
A kis, vékony szegedi srác, Kiss Tamás tehát a mikrofonhoz lépett, és így szólt – Lipták Béla „Csoda a Műegyetemen” címmel megjelent visszaemlékezése szerint: „Műegyetemisták, magyarok! Hozom a szegedi egyetemisták üzenetét, (…) Szegeden tanuló lengyel diákok üzenetét is! Nektek itt hazudnak! Lengyelországban most söpör végig a szabadság szele…”
Várallyay Gyula „‹Tanulmányúton›, Az emigráns magyar diákmozgalom 1956 után” című könyvében számol be arról, hogy még aznap este „Zigány Ferenc, az ábrázoló geometria legendás professzora, vörös párttagkönyvét a pártiroda zárt ajtaja alatt becsúsztatta, megjegyezve a mellette állóknak: ‹Na, kollégák, erre már nem lesz szükség!›” Szintén Várallyay Gyula könyve hiteles képet ad 1956. október 23-ról, arról, ami a lelkekben játszódott le aznap. Így fogalmaz a szerző: „(…) délelőtt folyamán óráról órára feszültebbé vált a hangulat. Cholnoky Tibor rektor mechanikaórát tartott mérnökhallgatóknak reggel tíz órakor. Az óra végén könnyes szemmel vett át egy csokor virágot két kollégánktól, (…) féltő hangon intette a diákokat: ‹Nagyon vigyázzanak, fiúk!› A gépészkaron pedig Mutnyánszky [Ádám] professzor megszakította (…) óráját és elbocsátotta a diákokat: ‹Menjetek, fiaim! Fontosabb dolgotok van ma nektek, mint a mechanikaóra.›” 1956. október 23-én, aznap délután, Budán a műegyetemisták, Pesten az Eötvös Lóránd Tudományegyetem diákjai, zárt sorokban, összekapaszkodva elindultak a Bem-szobor felé…
A Műegyetemhez kötődik a diákmozgalom talán leghíresebb hősi halottja is, Danner János, aki 1956. november 1-jén halt mártírhalált a Műegyetem „K” épülete előtt, merényletben az ÁVH agyonlőtte. Összekötő volt Marián István mellett, tagja a műegyetemi Forradalmi Diákbizottságnak. Ő volt egyes szerzők szerint, aki Nagy Imre miniszterelnöknek, Imre bácsinak azt a javaslatot tette, Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből és kérjen segítséget az Egyesült Nemzetektől. E találkozó után érték a gyilkos golyók; holttestét a „K” épületben ravatalozták fel.
Az elbukott szabadságharcot követően 8.000 diák hagyta el az országot. Az ’50-es évek táján a magyar felsőoktatásban 30.000-40.000 diák tanult. A diákok több mint 20%-a kivándorolt –, a legtöbben az Amerikai Egyesült Államokba és a Német Szövetségi Köztársaságba. Micsoda érvágás! 1957 tavaszán a kivándorolt, menekült magyar diákok megalapították a Szabad Magyar Egyetemisták Szövetségét, azaz az Union of Free Hungarian Students nevű szervezetet. Az UFHS 1967-ig működött. Várallyay Gyula idézi művében az alakuló kongresszuson elhangzott, és írásban a Magyar Diák 1957. június 2-i kongresszusi különszámában megjelent Jankó-beszédet. E beszédben Jankó Béla így ott fogalmazott: „emlékezni rátok, akik ott feküsztök 51 a Klinika kertjében. Arcotokat már nem tudnám felismerni, neveiteket sem tudom. 51 diák, akik közül egy sem volt több 24 évesnél. Most valamennyien az egyszerű fakeresztek alatt feküsztök. Ti vagytok, akik példát mutattok…”
Kik voltak Ők, a „szent suhancok”? Nagy gyerekek, akik szerelmesek voltak meg meccsre jártak – akkor még volt magyar foci Magyarországon –, akik filléres cuccokban dobtak el álmokat, és csináltak történelmet; pont olyanok voltak, mint Te vagy én. Úton az egyetemre gondoljatok azokra, akik pont itt, ezeken a belvárosi utcákon, az Üllői úton vagy a Baross Gábor utcán estek el. Család és kisbabák helyett a halál lett osztályrészük. És gondoljatok azokra is, akik kötelet kaptak, Tóth Ilonkára, az orvostanhallgatóra, Mansfeld Péterre, aki nem volt még 18. Azokra, akiket sok év börtönnel sújtottak, akiknek keresztbe tört a pályájuk –, de semmit sem tennének másképp’, mint ott, ahova a sors állította őket, és akkor, 1956 őszén. És azokra is gondoljatok, akik huszonegynéhány évesen, nyelvtudás és egy fillér nélkül kénytelenek voltak elhagyni a családjukat, a szüleiket és a testvéreiket, a szülőföldjüket –, és azokra is, akik közülük nem élhették meg 1989. június 16-át. Ők voltak a kamasz, akiről Cseh Tamás énekel, akik példát mutatnak ma is.
Ejha, mennyit, de mennyit lehet tanulni ezektől a nagy gyerekektől!
És végül egy alig-alig ismert történet. Povl Bang Jensen dán diplomata, Alsing Andersen munkatársa volt. Alsing Andersen vezette az 1956-os magyar Népfelkelés ügyében eljáró tényfeltáró ötfős ENSZ-vizsgálóbizottságot. Várallyay Gyula így ír: „Azt követelték tőle [a szovjetek], hogy adja ki a[z ENSZ] különbizottság által kihallgatott nyolcvanegy magyar menekült [diák] nevét. Ahelyett, hogy kiadta volna a neveket és címeket tartalmazó borítékokat, elégette azokat az ENSZ-székház tetején, tanúk jelenlétében. Erre elbocsátották munkájából.” Povl Bang Jensen dán diplomatát röviddel ezután, 1959-ben a New York-i Alley Pond Parkban holtan találták. Az emberiesség, lám, mint a bibói 2x2, minden ember szívében ott él, imádja bármelyik istent, beszéljen bármilyen nyelven, származzon bárhonnan.
- köszönetnyilvánítás -
Köszönöm Kalocsai Ilona Asszonynak és Kollégáinak a sok-sok szíves segítséget, továbbá köszönöm a BME HK, a DE HÖK és az SZTE HÖK képviselőinek a szíves, szoros együttműködést! Köszönöm a segítséget Pálfi Nórának és Szendrődi Szabolcsnak!
