Otthon vagyok, haza értem. Néha egy könnycsepp is kicsordul, mikor az ajtóban állva már kiálltok: Hazajöttem! Haza Nyíregyházára, Kislétára, Sopronba és a XIII. kerületbe.

Egyetemről, munkából a XIII. kerület az otthon, a kis Lutherotthon, mely hajlék minden ottlakónak, igaz csak átmeneti, kinek 3, másnak 5+x évig, ameddig az egyetem ölelő karja nem engedi. Én már 2éve élek itt, szeretek ide hazajönni.

Ám amikor a(z) (ott)honvágy hatalmába kerít, hazautazom a Nyírségbe.

A „Lenn az alföld tengersík vidékin/Ott vagyok honn, ott az én világom” - érzés, melyet a nagy költő, Petőfi immáron 200 éve megénekelt, mindig feléled bennem, melyet a (jó esetben, ha nincs eső, hó, vihar, kánikula vagy fagy, felújítás, kábellopás) 3óra 1 perces menetidővel közlekedő Jázmin, Tulipán, Tisza, Délibáb, Hajdú, Dália, Holló, Páva, Nyírség, Szabolcs, Rigó, Kamilla, Bereg, Kócsag, Rózsa, Vércse és még sorolhatnám a szebbnél- szebb virág-, madár-, és helységnevű IC vonatok panorámás ablakai segítenek kiélvezni télen-nyáron.

Két tájegység találkozása ez a vidék, a Nyírségé és a Felső- Tisza vidéké, mely különlegessé teszi az Alföld legkeletibb részét, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét. Az Alföld síkjai itt néhol már dombokká nőnek, ligetek, lápok teszik csodálatossá ezt a vidéket. Akácosai, nyírfái, pipacsai és a nyírségi homok, melyek e táj jellegadó ismérvei, Váci Mihályt is gyakran megihlették. De itt látta meg a napvilágot Vay Ádám, Bessenyei György, Vasvári Pál, Benczúr Gyula, Károlyi Gyula, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Kállay Miklós, Béres József, valamint nyújtott otthont és örök nyugalmat Kölcseynek, Kazinczynak. A szabolcsiak mindig büszkék voltak kultúrájukra, hagyományaikra, melynek részét képezi a jellegzetes népi építészet, népművészet, népzene, néptánc. Látnivalókban talán az egyik leggazdagabb része az országnak. Gondolok itt a túristvándi, ipartörténeti szempontból egyedülálló fazsindellyel fedett vízimalomra, a csónak alakú fejfás temetőre Szatmárcsekén, a szabolcsi földvárra, de meg kell említeni a bátorligeti őslápot, a lónyai református templom fa haranglábát, a tákosi református templomot, a Vay - várkastélyt Vaján, továbbá tájházak, fehér román stílusú református templomok hirdetik az itt élő emberek történelmét, hagyománytiszteletét. És miről híres még a megye? A szabolcsi töltött káposztáról, az almáról, a szatmári szilvatortáról, a tájszólásáról, és amire minden szabolcsi (és nem szabolcsi) szíve egyszerre dobban, a pálinkáról. Hiszen ki ne ismerné a Panyolai Elixirt, a Zsindelyes Pálinkát, vagy a Szatmári Szilvapálinkát, melyekkel szintén e vidék büszkélkedhet.

És persze ha már a környéken járunk, mindenképp látogassuk meg a megyeszékhelyet, Nyíregyházát!

Mit szeretek a városban?

A Kossuth teret, Sóstót, a Vidor fesztivált, a stadiont, a Széchényi  utcát, a Vay Ádám körutat, az egymásba nyíló zöld parkokat, az evangélikus gimnáziumot és templomot, a szecessziós és a századfordulón épült házakat, a bujtosi tavat, a Júlia fürdőt, a Strandot, a Parkfürdőt, az Élményfürdőt, a Nyíregyházi Állatkertet, a Múzeumfalut, a sztrapacskát, a zöld villamost, a Jurijt, az Alvin és a mókusokat, a fagyit az Omniában, az erdei tornapályát, a Krúdy Mozit, a Móricz Zsigmond Színházat, a sóstói víztornyot, az öreg platánokat, az Óriáshamburgerest, a Cantamus-t, a Szabolcs Néptáncegyüttest, a 4 for dance-t, a 12-es buszt, a szökőkutat, Krúdy vígadót és még sorolhatnám.

Szeretek ott lenni. Szeretek otthon lenni!