GALIGER ENIKŐ

Még decemberben jutottam el egy The [hated] Tomorrow bulira a Merlinbe, ahol egy tartalmas beszélgetésben megismerhettem közelebbről az együttes tagjait, majd magán a koncerten a tehetségüket is. Szereplésük a blogon, a sikereiket ismerve, indokolt lehet, de ha emiatt nem szeretnénk még őket eléggé, akkor íme még egy - talán nem sokakat meglepő - információ: az énekes nem más, mint a jogász szakon harmadéves Horváth Balázs.

A The [hated] Tomorrow-ról sokan sokféleképpen leírták már, hogy fiatalkoruk ellenére, milyen nagy sikereket értek el. Számtalan helyen megkérdezték már tőlük, miért ez a furcsa zárójelezés a nevükben (a félreértések elkerülése végett most én is leszögezem, ez nem egy emo együttes), és azt is rengetegszer elmesélték, hogy mikor és hogyan alakultak. (2005 augusztusában. Az útkeresés és káosz után, 2007-ben ráálltak végre mostani pályájukra, amelynek jelenleg a KOLOR c. EP, róla a Zöld c. számhoz forgatott klip és az azóta készült Kriszta c. dal videója a jelenlegi állása.)

Akkor pontosan ki hány éves jelenleg?

Balázs (ének): Ez az örökzöld.

Sid (gitár): Az, hogy mennyire fiatalok vagyunk, már nem annyira aktuális. A legfiatalabb is 18 éves.

Balázs: Talán azért érdekes ez, mert ahogy haladunk előre, minden lépcsőfokon nálunk idősebbekkel találkozunk. Nem szokványos, hogy ennyi idős tagokkal, itt tartson egy zenekar. De már én is 23 vagyok.

Bence (basszusgitár): 22 vagyok.

Barna (dob, Balázs öccse): 18 múltam.

Sid: 21.

Balázs: Mindenesetre az vicces, hogy amikor nagy felhajtás közepette megtartjuk a banda jubileumi 10. évfordulóját, akkor lesz Barna még csak 21.

Hogy lehet a családdal, régen látott rokonokkal, Karácsonykor például, kezelni ezt a helyzetet, amiben vagytok?

Bence: A nagypapám nagyon kedves volt most Karácsonykor. Elmesélte, hogy reggel fél 9-kor látott a tv-ben. Aztán elmesélte pár órával később megint. [mosolyog]

Sid: Nagyon nehéz lett volna ide eljutni támogatás nélkül. Végülis a szüleink vették az első hangszereinket. És a másodikat is…

Balázs: Apám szerintem majdnem minden koncertünkön ott volt. Hoztak-vittek minket vidékről-haza, azaz majdnem mindenhová. Nélkülük ez nem ment volna. De ez persze később megváltozott, így most saját sofőrünkkel és buszunkkal utazunk, ha Budapesten kívül játszunk.

Barna: Amikor elkezdtem a gimnáziumot, akkor azért voltak érdekes jelenetek. Ha például sokáig próbáltunk, vagy hétköznap volt koncertünk, mindig az volt a kérdés, hogy kész van-e a leckém. Idén pedig a felvételi miatt kell aggódnom majd, hiszen az se biztos, hogy Magyarországon folytatom a tanulmányaim.

Továbbléptetek már a hobbiszintről?

Sid: Most próbálunk. Érdekes dolog ez, mert egyrészt azt gondolom, hogy ez belül dől el. Az a lényeges, hogy mi mit gondolunk erről. Másrészt a pénz nem kérdés, pontosabban inkább nem úgy kérdés, ahogy gondolják. Itthon attól lesz profi valami, hogy mennyi pénzt öl bele a művész.

Balázs, két éve azt mondtad, hogy nem látsz reális esélyt arra, hogy Magyarországon egy komplett albummal elérjetek valamit. Mit gondolsz most erről?

Balázs: Majdnem ugyanezt. Leszámítva azt, hogy a helyzet csak romlott és még sokkal kiábrándítóbb. Magyarországon a pop-rock zenei piac romokban hever. A rádióból, tv-ből árad a szenny. Van egy csomó tehetséges fiatal arc, akiknek alig van platformjuk, hogy eladják, hirdessék magukat. Mi kevésbé panaszkodhatunk, mert míg minden ilyen felületen rotációban adják a dalaink, addig egy szavam se lehet. Azt gondoljuk, hogy itt, ahol egy 10 milliós piac dominál, negyedévente, félévente érdemes megjelenni valami újjal, ha már az anyanyelvünkön énekelünk. Szerencsésebb évente kijönni egy új klippel, valamint egy 3-4 számot tartalmazó EP-vel, amilyen például a legutóbb megjelent KOLOR volt. Ugyanis minél több számot rögzítünk, annál nehezebb ma már azt eljuttatni az emberekhez. A standard 12 számos nagylemezek szerelmeseiként is be kellett látnunk, hogy ebben az országban sokkal hatásosabb és egyszerűbb egy-egy számra ráfeküdni, klipet készíteni hozzá, rádiókba benyomni és így eljuttatni a célközönséghez.

Bence: De annál komolyabb munka kiválasztani azt az egy dalt, amire aztán ráfekszünk.

Sid: Igen, néha hiába kapaszkodunk egy-egy számba. Ott van pl. a Zöld sorsa. Készült hozzá egy nagyon jó klip, de hiába. Fenn van Youtube-n és ennyi, nem jutott el az emberekhez. Ellentétben a Discotech-kel, amit ráadásul nem is mi választottunk ki és mégis hatalmas sikere lett.

Bence: Az úgy alakult anno, hogy dönteni kellett melyik számhoz készüljön videó. Mindenki a Klausztrofóbiát ajánlotta, meg is csináltuk, de akkor a klip volt a bukás. Ajánlottak nekünk egy srácot, aki pornó Oscar-díjat nyert, mint grafikus. Akit érdekel az eredmény, nézze meg a videót, de mi többet nem dolgozunk vele. Aztán a sors úgy alakította a zenekar életét, hogy a Discotech is kapott egy esélyt és berobbant.

Hogyan döntötök ilyen fontos kérdésekben?

Egybehangzó válasz: demokrácia van.

Vétójog?

Barna: Sokszor különböznek a vélemények. Előfordul, hogy kell egy-két nap, hogy belássuk a másik igazát, sőt a legtöbbször a saját felvételeinket is szokni, emészteni kell. A januári demónkkal kapcsolatban viszont pont fordítva történt, elsőre mindenkinek nagyon tetszett, így én most ebben látom a jövőnket.

Milyen csatornákon próbáltok eljutni a közönséghez?

Balázs: A rádió nagyon fontos, ezt az adatok és a jogdíjak is alátámasztják.

Sid: Amikor az egyik országos rádió elkezdte játszani a Discotech-et, hatalmasat ugrott a le és betöltések száma, ezenkívül megy az új dal az MR2-n, Class Fm-n, Viva Tv-n, MTV Hungary-n, Music Channel-en, MusicPlus-on, valamint a Bravo magazinban is cikkeznek a bandáról.

Balázs: Ezenkívül azonban elég egy naprakész Facebook profil, honlapot már szinte senki nem néz.

Viszont mindkét helyen megtalálható egy felsorolás arról, hogy milyen zenéket hallgattok, mi volt rátok nagyhatással. Ilyenek például a U2, Oasis, The Cure, Supernem, Hiperkarma, Heaven Street 7… Mi az, ami 2011-et meghatározta, ami befolyásolt titeket az elmúlt évben?

Balázs: Ez valóban érdekes, mert mindenkinek van egy saját vonala, amit érvényesíteni próbál az együttesben is. Rám legnagyobb hatással a Coldplay ’Mylo Xyloto’ és az Angels and Airwaves új albuma volt. Mindkettőnél lenyűgöz, hogy milyen monumentális lett a zenéjük, ahogy egy stadionban őrjöng majd ezekre a dalokra 80.000 ember minden este.

Bence: A Foster the People lemeze határozta meg az idei évet.

Barna: Én pedig csatlakoztam másik négy és félmillió emberrel együtt a Skrillex rajongótáborához. Hatalmas hatással volt rám, és ez a koncertek megszólalásán is érződik. Megjelent egy új hangsáv, kiegészítő jelleggel, amit a laptopról indítok el a számok elején. Ezeket én vettem fel, segítséggel persze. Ez sokat változtatott már most a hangzásvilágon, de a jövőben ez még erősebb lesz… Egész konkrétan nekem elegem lett a torz gitárhangokból [mosolyog]! Ezért is tetszik annyira a The Wombats, amiben szintén előtérbe került a szinti hangja, elnyomva mindenmást.

Sid: Egyértelműen a Foster the People az én esetemben is. Nagyon könnyű, dögös, laza, jól követhető pop zenét játszanak, ami szerintem mindenkit megfogott ebben az évben. Talán az egyetlen album, ami az elejétől a végéig tetszett, Katy B mellett, de ő nem ez a műfaj [mosolyog].

Balázs: Ez is jól mutatja, hogy nagy változáson megyünk keresztül és ez a most felvett számokon is érződik majd.

Sid: Azért a delay-es gitárt (speciális effekt a gitáron, a U2 óta nagyon népszerű – a szerk.) nem lehet kiirtani, azt belénk tetoválták [mosolyog].

Kinek volt az ötlete a KOLOR koncepciója? (ti. a KOLOR c. EP öt számot foglal magában, Sárga, Zöld, Lila, Kék és Piros címmel)

Bence: Balázsé.

Balázs: Amilyen egyszerűen jött az ötlet, olyan jól sült el. Az A38-on koncerteztünk, amelyet DVD-re rögzítettek és a műsor végén odajött hozzám az operatőr srác, hogy írjam össze a számok címét a felvételhez. Nagy gondban voltam, mert volt vagy 3-4 szám, amelynek nemhogy címe, de szövege sem volt akkor még (akkoriban még vállaltunk ilyeneket…), úgyhogy ezekre színeket írtam egyrészt az érzete alapján, másrészt pedig ahogy megvilágították akkor a színpadot.

Sid: Szerintem ezek amúgy nagyon jól ki is fejezik egy-egy szám hangulatát. Most épp azon dilemmázunk, hogy folytassuk-e a női neveket a Kriszta után… [mosolyog]

A Pirosban Papp Szabolccsal, a Supernem énekesével dolgoztatok. Milyen volt vele a munka?

Balázs: Ez nagyon jó történet! Tudni kell hozzá, hogy mi egy jó ideig előzenekara voltunk a Supernem-nek, ezáltal elég jó barátság alakult ki köztünk. Szóval teljesen természetes módon rácsörögtünk Szabikára, hogy jöjjön már el és énekeljen vokált ehhez a dalhoz, amelyet egy korábbi közös buli után már végig beszéltünk szöveg/sztori terén. Egy csütörtöki nap délután 1 órájában állapodtunk meg (én akkor ’Bevezetés a Jogfoglamakba’ vizsgáról rohantam a studióba). Mi ott is voltunk, Szabi késett, mi vártunk. Eltelt már 3 óra is, mikor valaki elérte őt nagy nehezen. Kiderült, hogy pár órája ért haza egy buliból… de már úton van!  Mikor megérkezett teljesen kész volt a fáradtságtól, de azért neki kezdtünk és mivel kellően profi rekedtre ordibálta magát előző este, elsőre fel is ment a vokál a dalhoz. Mai napig az a verzió hallható.

Ti hogyan tudjátok kezelni a sikereket?

Balázs: Minden interjút, fotózást, koncertet úgy kezelünk, mint az elsőt, bár ezek valójában nem öltenek olyan hatalmas méreteket. Ezért vagyunk még mindig így együtt, mert nincs miért és nincs is hova elszállnunk.

A következő kérdésem pedig lehetne már az, hogy merre haladnak tovább a tavaszra ígért új szerzeményekben, de azt kár lenne megtippelni is. Ha ugyan a tagok szerint már lejárt lemez a fiatalságukat firtatni, véleményem szerint az mindenképp a korukkal jár, hogy könnyen alakulnak és lépnek egyről a kettőre, követve ezzel nem csak a saját, de korunk kedvenceit. Hogy ez baj? Nem. Attól lehetnek ők évek múlva is relevánsak, hogy fejlődni tudtak, sőt ők maguk fejlesztik tovább az ízlésünket úgy, hogy közben megtartják saját hatedtomorrow-s világukat. Ez a világ pedig lehet delay-es gitár és Balázs szövegei, énekhangja, vagy akármi más. Mindenki döntse el magának, és javaslom, hogy tegye ezt egy koncertjükön. Ugyanis élőben sokkal több látszik a tehetségükből és a zeneszeretetükből, mint a felvételeken.