KASZIÁN ÁBEL
Jelen írásban az ünnepi animációs filmkínálat egy gyöngyszemét szedjük ízekre, figyelembe véve a pláza-vásárlás-láz-őrületből (tetszőleges sorrendben) másfél órára kiragadó relax faktort és azt, hogyan lehet kedvessé (vagy urambocsá’ ellenszenvessé) tenni a nagyszakállút az internet világában felnövő aprótalpúak körében. A cím: „Karácsony Arthur”.
Az előzetes trailer hallatlan izgalmakat ígér, hiszen az ajándékcsomagoló- és küldő, addig tökéletesen működő gépezetbe porszem kerül, a „mikulásgyár” tévedhetetlennek hitt számítógépe hibát jelez (ami természetesen emberi, illetve manói mulasztásra vezethető vissza): egy (azaz 1) kisgyermeknek nem kézbesítettek ajándékot. És mindjárt itt a reggel!
A történet erre a malőrre épít, hiszen láthatjuk; amint a technika csődöt mond, a Mikulás csetlő-botló kisfia és nagyapja pedig elindulnak a rénszarvasokkal, hogy megmentsék a karácsonyt. Eddig minden nagyon szép és nagyon jó, jöjjön hát a feketeleves.
A meseszerű történetről már az elején kiderül, nemhogy gyerkőcöket, de még a szüleiket sem mosolyogtatja meg, sőt, még az oly sok újdonságra vevő fiatal felnőttek száját sem kanyarítja mosolyra. Ez különösen sajnálatos ilyen ötletes alapsztori után.
Mielőtt még rámzúdulna a hógörgeteg az égből, lássuk gyorsan, miért gondolom ezt. Az események megértéséhez meg kell ismernünk a „szent” családot közelebbről. Adott ugye a Mikulás. Gyerekek, mit tudtok róla? Nagyszakállú, mosolygós, jóságos, teli a puttonya minden földi jóval, rénszarvasok húzzák a szánját a telihold előtt a hóesésben és fáradhatatlanul válaszol egész évben a levelekre, miközben egy éjszaka alatt mindenkihez eljut.
Eddig tartott a tündérmese, most, kedves gyerekek, megtudjátok, milyen a virtuális, modern Mikulás, hova fejlődött (korcsosult?) az évek során.
A helyzet a következő: a Mikulás (a továbbiakban csak: "mikulás", amúgy nemecsekesen) csupán egy dagadt vénember, aki a szuperszonikus űrsiklójával körberepüli a földet, a piszkos munkát meg a manók (a.k.a. krampuszok) végzik, idősebbik fia irányításával. A mikulás tulajdonképpen magasról tesz az egész hajcihőre, legfőbb gondja, hogyan tömje meg minél jobban saját pocakját a karácsonyi lakomán. Kiderül, hogy még felesége is van, aki egy jóságos, a családot békítő, a konyhájában sürögni imádó dauerolt ősz hajú (jellegzetes ismertetőjel!) nagymama, mellesleg az egész film legnormálisabb, legőszintébb alakja. A többiek...
Értem én, hogy egy újszerű, klisémentes mondakört szerettek volna az alkotók létrehozni, de eközben annyira elfeledkeztek a karácsonyi szellemről, hogy gyakorlatilag egy dokumentumfilmet készítettek. Probléma továbbá, hogy az alkotás nemhogy nem hordozza az ünnep szakrális vonatkozásait még csak utalásszinten sem, hanem ezen túl még profánnak is csak jóindulattal nevezhető. Gyakorlatilag teljesen emberi, realista, jó, hogy nem reality. Most őszintén, szeretnék ezt a gyerekek látni? Ne is fáradjunk vele, megsúgom: NEM.
Így viszont legalább illik a képbe a nagyapa, Téltata, aki mind elméjében, mind külsejében magán viseli a orvostudomány által ismert időskori jellemzőket. (Szerintem az emberek elsősorban nem azért vesznek mozijegyet egy rajzfilmre, hogy ezt lássák.)
Azonban benne és a Mikulás csetlő-botló kisebbik fiában (aki a keresztségben a semmitmondó Arthur nevet kapta, vagy csak én nem értek valamit?!) legalább még megvan a tűz, és elhatározzák, nem hagynak egyedül egyetlen gyermeket sem, így felkerekednek, jó az öreg (szán és rénszarvas) a háznál és világjáró útra indulnak. (A valódi mikulás természetesen a füle botját sem mozgatja eközben, legfeljebb átfordul egyik oldaláról a másikra és horkant egyet.)
Itt a mesei hagyományokat folytatva kalandok sorozata vár rájuk, tarkítva oroszlánok morgásával, némi lövöldözéssel (a szán beakad egy farm hirdetőtáblájába, a tulajdonos pedig ezt észlelve, megpróbálja levadászni (!) Téltatát, aki természetesen szerencsésen megmenekül.) Itt már csak az a kérdés, akar-e bárki azon izgulni, hogy vajon megölik-e a mikulást a gyarló emberek, akik nem érik fel ésszel az ünnepet. Megmondom: NEM, SENKI.
Ami engem még különösen frusztrált, hogy a vargabetűk során több rénszarvast elhagynak (akiket pedig az elején név szerint is megismerhettünk), helyükre különböző rénszarvas alakú díszek kerülnek. A Missing in Action szarvasok további sorsa ismeretlen marad. Valószínűleg a gyerekek sem kedvelik az effajta cliffhanger-eket, ha már egyszer a szarvasok olyan „cukik”.
A happy end ellenére (a csomag eljut a kislányhoz épp napfelkelte előtt) a feloldozás fájdalmasan hiányzik. Hiába találkozik a végén az enumerációban az összes addigi szereplő, a fő kérdés csak az marad, ki legyen a következő mikulás (vagy már inkább csak télapó, még az is alig), vagyis, hogy kié a hatalom. És a dicsőség? Az semmiképpen sem. Ámen.
