FUTÁR FANNI

A Hotel Panda egy profitorientált piaci vállalkozás, ugyanúgy része a versenyszférának, mint a Hilton. A pasaréti szálloda 2009-ben megduplázta az árbevételét, ám mégsem ez a legfigyelemreméltóbb teljesítménye. Munkavállalóinak 95%-a megváltozott munkaképességű. A maradék 5%-ot a tulajdonos, Kocsy Béla teszi ki egy személyben. 

K.B.: Nálunk mozgássérültek, látássérültek, pszichés-mentális problémákkal küzdők, illetve hallássérültek is dolgoznak. Alapvetően két kategóriát kell elkülöníteni, a megváltozott munkaképességű személyt és a fogyatékossággal élőt. Az első kategóriába tartozhat például egy cukorbeteg vagy egy komoly szívműtéten átesett személy is, vagy valaki, aki egy balesetben elveszítette a karját.

Miért pont Hotel? Itt jól kiaknázhatóak a lehetőségeik?

K.B.: Egyrészt. Másrészt meg ez egy kirakatszakma. Olyan helyen is meg lehet őket mutatni, ahol eddig erre nem volt példa. Nálunk ott állnak a recepción, vagy mozognak a vendégek között, nem dugjuk el őket egy irodába.

A cél a figyelemfelhívás? Társadalmi provokáció, a szó legpozitívabb értelmében?

K.B.: Igen, mindenképpen. Emellett tanulságos is. Ha eljön egy cég csapatépítésre hozzánk, és egy kerekes székes értékesítési menedzserrel veszi fel a kapcsolatot, egy hallássérült főzi meg és egy értelmi sérült szolgálja fel az ételt, akkor ő is másképp fog hozzáállni, ha hozzá jelentkezik egy megváltozott munkaképességű egy állásra. Az egész úgy kezdődött, hogy egy gyerekkori barátomnál agydaganatot diagnosztizáltak. Amikor ez a szállodavásárlás megkezdődött, akkoriban őt a sokadik szociális foglalkoztatóból rúgták ki, így magunkhoz vettük. Nagyon jól érezte magát, ki tudott bontakozni, és jött az ötlet, hogy pár ismerősét még elhozná. Ezután elmentünk szociális foglalkoztatókhoz, alapítványokhoz. Minket is meglepett, hogy mekkora az érdeklődés. A felújítással még sehol sem tartottunk, de már naponta hívogattak. Ennek az lett az eredménye, hogy úgy gondoltuk, hogy akkor már mindenkit vegyünk oda és mutassuk meg, hogy mire képesek. A díjak is minket igazolnak, Európa legjobb vállalkozása 2011-ben a Hotel Panda lett, úgy, hogy eddig nem volt rá példa, hogy magyar cég nyerjen egy ilyen versenyen.

Bármely fogyatékossággal rendelkező egyén foglalkoztatható?

K.B.: Tulajdonképpen igen. Viszont meg kell találni a számára megfelelő munkakört. Mondjuk egy hallássérültet egyértelmű, hogy nem rakok be telefonközpontosnak. Kidolgoztunk egy kétlépcsős interjú-modellt. Nemcsak a jelentkezővel beszélünk, hanem a családdal, a kezelőorvosukkal, hisz fontos, hogy egy olyan kép alakuljon ki róluk, amiből tudjuk, hogy biztosan megfelelnek az állásra. Ha megfelelnek, kezdődhet a nagybetűs munka, amit természetesen egy hosszabb betanulási időszak előz meg. Nagyon meg kell szűrni, hogy kit veszünk föl; egy újabb csalódás nekik sem tesz jót.

Milyen munkakörökben alkalmazhatóak tipikusan a megváltozott munkaképességűek, illetve a fogyatékossággal élők?

K.B.: Legkönnyebben talán a hallássérültek integrálhatóak, ők konyhai munkákban nagyon jók, illetve szobaasszonyi feladatokban. A látássérültekről él egy sztereotípia, hogy minden „vak” emberből masszőrt kell csinálni. Persze ügyes masszőrök is, de például értékesítésben is rendkívül jól alkalmazhatóak, speciális programok segítségével jól tudnak a számítógéppel bánni. Van olyan látássérült kollegánk, aki több nyelven beszél, ő emaileket kezel és a telemarketinges feladatokból is részt tud vállalni. Mozgássérült kollegák vannak az informatikai részlegen, a könyvelésen, illetve az értékesítésen. Pszichés-mentális problémákkal küzdők, például egy skizofrén személy lehet felszolgáló. Volt középsúlyos értelmi fogyatékos szakácstanulónk, de a konyhában lehetnek siketek, tanulási zavarral rendelkezők. Jelenleg sajnos nincsen álláslehetőségünk, noha most is hetente kapunk 10-15 érdeklődő emailt.

Jelenleg nincs úgymond egészséges munkavállaló a szállodában, Ön is csak mint tulajdonos van jelen. Ha lennének egészségesek is, melyik oldalnak lenne nehezebb megtanítani az együttműködést, a megfelelő kommunikációt?

K.B.: A szakirodalom azt mondja, hogy az egészségeseknek sokkal nehezebb, de én úgy érzem, hogy ha van egy nyitottabb légkör, akkor ez magától is működik! A másik munkahelyemre is már két fogyatékkal élőt hoztam le, akik gond nélkül be tudtak illeszkedni, úgyhogy tervezünk még ilyen lépéseket.

Tündérmesébe illőnek tűnik az Ön vállalkozása. Gondolom, voltak azért nehézségek.

K.B.: Hogyne, az elejétől a végégig. A legnagyobb probléma talán az volt, hogy a jogszabályi környezet állandóan változott. Volt egy foglalkoztatási lobby is, aminek kapcsán a védett foglalkoztatókat preferálták. Ezek szociális foglalkoztatók, alapítványok, napközik, sokszor tucat, látszat munkával működtek. Klasszikus példa, hogy az egyik helyen felvarratják a gombokat, elviszik teherautóval a másik helyre, ahol leszedetik velük, és erre felveszik az állami támogatást. Nekünk ezzel kellett szembe mennünk, hisz mi piaci alapon foglalkoztatjuk őket, és nem a támogatásokra utazunk. Fontos hangsúlyozni, hogy a Panda piaci alapokon működik. Ha valaki hibázik, övé a felelősség. Ugyanazok az elvárások vannak egy recepcióssal szemben nálunk is, mint mondjuk a Hiltonban. Fontos, hogy azért, mert valaki fogyatékkal élő, még nem kisebb a felelőssége.

Kemény gondolat.

K.B.: Igen, az. Ezt nem is én fogalmaztam meg, hanem ők maguk. Volt egy érdekes eset. Két kollegánk van, akinek hiányzik az egyik karja. Egyszer sürgős ágyazásra volt szükség, és mondta az egyik, hogy ő nem tudja megcsinálni, hisz csak egy karja van. Teljesen érthető - gondolnánk. Erre jött a másik, hogy neki is egy keze van, mégis meg tudja csinálni. Ők tudják legjobban meghúzni a saját határaikat. A fogyatékosság nem egyenlő a hülyeséggel - már bocsánat. Sokkal többre képesek, mint gondolnánk, csak lehetőséget kell teremteni nekik.

Miért érné meg másoknak megváltozott munkaképességűeket vagy fogyatékkal élőket foglalkoztatni?

K.B.: Ez a foglalkoztatási konstrukció mindenkinek jó. Mondhatni win-win szituáció. Az államnak jó, mert kikerül az egyén a támogatási rendszerből, önálló keresete lesz, adóbevételt produkál, és hát neki is jelentősen javul az életminősége, nő az önbecsülése is. Nem egy hálás levelet kaptunk már a szülőktől emiatt. Sokszor ott van a gyerek, nem tartják semmire sem alkalmasnak, kicsit talán szégyellik is, és erre megjelenik egy cikk az újságban egy fotóval, ahol díjat veszünk át. Ez egy működő dolog lehetne, csak az emberek maguk sem hisznek abban, hogy ez megvalósítható. Több állami támogatás, illetve uniós pályázat van, ezek nagyon hasznosak, de nem fedezik természetesen a teljes költséget. A másik oldalról ösztönző lehet a rehabilitációs hozzájárulás, amit a tízszeresére emeltek. Ez 964.500 Ft, amit húsz főnként kell befizetnie a cégeknek. Sokan sajnos nem tudják, hogy mit csináljanak, ezért inkább fizetik az államnak a pénzt. Talán ez most változik, a döntés a cégvezetők kezében van.

Olvastam olyan véleményeket, hogy a mai munkaerőpiaci-helyzetben, ahol még az egészségeseknek sincs munkájuk, luxus a fogyatékosokkal foglalkozni. Mit gondol erről?

K.B.: Erre azt tudom mondani, hogy van a nagy összegű rehabilitációs járadék, amit befizetünk az államnak, vagy foglalkozunk ezekkel az emberekkel. Tehát nem luxus kérdés, hanem tudatos gazdasági döntés.

Úgy vettem ki a szavaiból, hogy a kezdetekkor nem látott ennyi buktatót előre. Ha most újra kezdhetné, megtenné?

K.B.: Igazából már csinálom is. Ezért vágtam bele egy másik projektbe is, hogy hasonló módon tudjak segíteni embereknek…

Miután lezártuk az interjút, magánemberként gratulálni próbáltam Kocsy Bélának, de elhárította a vállveregetést. Azt mondta, hogy az igazi érdem azoké az embereké, akik ott dolgoznak, hisz annak ellenére mertek belevágni, hogy nagyon kevesen hittek bennük. Akárhogy is, példájuk több szempontból megszívlelendő. Bizonyítja, hogy a fogyatékossággal élő személyekhez nem csak érzelmi alapon lehet közelíteni, hanem racionális üzletpolitikai döntéssel teljes jogú munkavállalóként is; hasonló felelősséggel és kötelességekkel. Mi is lehetne teljesebb egyenjogúság ennél?