GOMBASZÖGI EMESE

A karunkon edződött Baku György által rendezett darabot jobb helyen talán elő sem lehetne adni, mint az Rs9 színháztermében, ahol egy kellemesen sötét pince biztosítja, hogy ha valakinek kedve támad a nézőközönség fejét a nyakától egy baltával elmetszeni, akkor egy sikolyt se lehessen hallani, és a holttestek is kényelmesen elférnének a széksorok alatt. Nem egy vérszegény történetről van szó, kérem szépen, hanem szürreális borzongásról egy részben. Egy kissé horror, egy kissé krimi, egy kissé zavarbeejtő elemezgetése a lélektannak.

„A művészetekhez megszállottság kell.” Egy íratlan közmegegyezés alapján a hivatásos hobbikat nevezzük „művészeteknek”. Ilyen a festészet. Szobrászat. Zeneszerzés. Ének. Színművészet. Hangszeres zene. Írás. És van a társadalomnak egy rétege, amely a gyilkosságot is idesorolja.

Ez a darab róluk szól. Négy emberről és egy pszichiáterről, egy takarítónőről és egy nyomozóról. Vagy talán több szereplőt soroltam fel, mint amennyi valójában van. Vagy talán túl keveset. Lehet, hogy én is beleestem abba a hibába, hogy a multiplex személyiségzavart összekevertem a skizofréniával, vagy a tudathasadás egyéb formáival… de voltaképpen bárki bele eshet ebbe a kis hibába, hiszen a multiplex személyiség is egyfajta tudathasadás, ha ezt szó szerint értjük.

A Stephen King Éjszakai Műszak c. művének bevezetőjén és a Wikipédia disszociatív személyiségről szóló szócikkén talán túlságosan is alapuló szövegkönyv kissé lesújtó ténye mellett felüdülő látványként szolgált a színészek játéka. Utóbbiak közül maga dr. Tamási Erzsébet, a Büntetőjogi Tanszék tanárnője is kiemelte a takarítónő szerepét játszó Hartai Laura alakítását, akinek az a hálás feladat jutott, hogy a darab minden kétséget kizárólag legbetegebb karakterének bőrébe bújhatott. Pedig olyan szereplőkben, akikkel egy sötét sikátortól kezdve a sarki vegyesboltig sehol se futnánk össze szívesen, nincs hiány. A Megszállottak világában ugyanis senki sem az, aki. Mindenki kicsit kívülálló. Mindenki kicsit nem normális. Megnyugtató, hogy a darab mennyire nagy hangsúlyt fektet a felvonultatott szereplők lelkének ábrázolására, mert enélkül valóban elveszne egy olyan tömegműfaj kategóriájában, amelynek cselekménye másra sem szorul, csak hogy a színészgárda tagjai hullanak sorjában, mint a legyek, és közben egyre több véres belsőszerv kerül elő.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a happy end-et és a logikus gondolatmenetet a sokadik zenés vígjátékot valamelyik másik színházban, az aluljáró tele van plakátolva ilyenekkel. Mert A Megszállottak nem ilyen. Az úgy túl egyszerű lenne, és ugyan ki ülne be egy olyan előadásra, aminek a közepén meg tudnád mondani a végét. Ez a darab olyan, ami a nézőt még a sokadik visszatapsolás után is a székhez szögezi, mert egyszerűen képtelen felfogni, hogy mi tárult a szeme elé az imént.

Ez a darab át akarta törni az emberi agy emelte korlátokat. Valamennyire meginogtak biztosan.