Malajzia nemzeti légitársaságának gépe, a Malaysian Airlines 370-es, Pekingbe tartó járata 2014. március 8-án szállt fel fedélzetén 227 utassal és 12 fős személyzettel, azonban sosem értek földet.  

A Boeing 777 típusú repülőgép 12:41-kor szállt fel a kuala lumpuri reptérről, Zaharie Ahmad Shah kapitány, és Fariq Shamid elsőtiszt vezetésével. A repülőgép helyzetét és állapotát kommunikáló berendezés (ACARS) délután 1:07-kor küldte az utolsó jelzését, a személyzet pedig utoljára 1:19-kor adott hírt magáról. Két perccel később ugyanis, amikor a gép belépett a vietnámi légtérbe és az ország légügyi felügyelete megpróbálta felvenni a kapcsolatot a repülőgép fedélzeti radarával, de az már kikapcsolt állapotban volt. Fél kettőkor még sikerült a maláj hadsereg katonai radarainak észlelnie, amik megállapították, hogy először dél-nyugati irányba repül, a Maláj-félsziget, majd észak-nyugati irányba, az Andamán-tenger felé.

Amikor Vietnám 1:57-kor érdeklődött Malajziától, hogy hol van a gép, annak ellenére, hogy akkor már tudták, hogy nincs meg, azt közölték, hogy Kambodzsa fölött, ahol akkor éppen „lennie kellett volna”. 6:30-kor, a tervezett érkezés idején az MH-370 utasait várók pedig csak a „Késik” feliratot látták villogni szüntelenül a pekingi reptéren, mert a légitársaság csak 7:28-kor hozta nyilvánosságra, hogy eltűnt a járat. A radarok utoljára 8:11-kor tudták bemérni, az Indiai-óceán felett.

A legénység és az utasok

Zaharie Ahmad Shah kapitány 53 éves családapa volt, és repülés terén igazi veteránnak számított. Akkoriban 33 éve volt ugyanannál a légitársaságnál, és összesen 13.865 óra repülés állt már mögötte. Fariq Shamid elsőtiszt 27 éves volt, akinek a Pekingbe tartó repülőút az első járata lett volna, ekkor már hivatásos pilótaként.

A két pilóta mellett 10 főből álló maláj személyzet teljesített még szolgálatot az út alatt. Ami az utasokat illeti, a 227 személy többsége kínai nemzetiségű volt, de utaztak még ukrán, maláj, amerikai, francia, orosz, és ausztrál állampolgárok is a fedélzeten. A legfiatalabb utas 2, míg a legidősebb 79 éves volt.

A keresés

A kutatómunka a dél-kínai tengeren indult, 7 ország keresőhajói és repülőgépei kutattak az eltűnt gép után Malajzia és Vietnám között, mindhiába. A maláj kormány kezdetben azt állította, hogy a járat nemsokkal azután zuhant le, hogy elvesztette a kapcsolatot a légiirányítással, két, a vízen lebegő olajfoltra hivatkozva. Ám ezekről hamar kiderült, hogy egy korábban arra haladó hajóból származnak.

Március 12-én az Inmarsat nevű brit műholdvállalat tájékoztatta a maláj kormányt, hogy a technológiájukkal be tudnák mérni megközelítőleg a járat útját azt követően, hogy annak megszakadt a kapcsolata a radarokkal, ugyanis még így is óránként jelzést adott le a repülő radarja.

A keresést hivatalosan 2017 januárjában zárták le a hatóságok, miután több, mint 140 millió dollárt költöttek rá, de ez nem jelenti azt, hogy a kutatás ne folyna a mai napig.

Az elméletek

A gép rejtélyes eltűnése óriási port kavart a világ minden pontján, ezért talán nem is csoda, hogy számtalan elmélet született az évek során arra vonatkozólag, hogy mi is történhetett a 370-es járattal.

A legelterjedtebb verzió szerint Zaharie Shah kapitány öngyilkosságot hajtott végre, amelybe végül 238 másik embert is magával rántott. Larry Vance légibaleset-vizsgáló szerint a járat furcsa kitérése - hogy épp Penang városa felett csinált egy hurkot a gép, ami történetesen a kapitány szülővárosa – is ezt igazolja. Ehhez társul még az a tény is, hogy a vizsgálatok kiderítették, a Zaharie otthonában található repülésszimulátorral az esetet megelőzően a kapitány egy szimuláció során addig hajtotta a gépet, amíg az üzemanyag hiányában az Indiai-óceánba csapódott. Egyesek szerint ezt az elméletet igazolja az is, hogy a balesetet követően kiderült, a feleségével komoly magánéleti problémákkal küzdöttek, 30 év házasság után épp válni készültek a kérdéses időszakban.

Egy másik elmélet a kutatás korai időszakában látott napvilágot; kiderült, hogy két utas, Pouria Nour Mohammad Mehrdad és Delavar Seyed Mohammad Reza, két iráni állampolgár, hamis útlevéllel utaztak, így rögtön fel is merült a terrorizmus gyanúja. Később kiderült, hogy csak menedékjogot akartak igényelni Európában, és a hatóságok később megerősítették, hogy nem álltak semmilyen összeköttetésben terrorista sejtekkel.

A fejlemények

2021-ben jött egy jelentős áttörés; egy brit repülőmérnök, Richard Godfrey hatalmas bejelentést tett; teszteket hajtott végre egy kevéssé ismert online adatbázis (WSPR) felhasználásával, amely rögzít minden kommunikációt a levegőben lévő repülőgépek és a földön található rádióadók között. Így – állítása szerint - képes volt a járat Indiai óceánba való becsapódáskori, pontos helyének meghatározására. A felfedezését már közölte a maláj hatóságokkal, de eddig még nem történt előrelépés az ügyben.

Idén, a tragédia 8. évfordulóján Oliver Plunkett, az „Ocean Infinity” nevű vállalat (egy olyan tengeri robotikai vállalkozás, amely autonóm robotokat telepít, hogy nagy mennyiségű információt szerezzen be az óceánokból és a tengerfenékről) igazgatója megemlékező beszédében kijelentette, hogy 2023-2024-ben vissza kívánnak térni az Indiai-óceánra (ahol már 2018-ban is kutatásokat folytattak), egy már sokkal felszereltebb és szervezettebb, 23 robothajóból álló kutatócsapattal, de ehhez a maláj és ausztrál kormányok közreműködésére és támogatására van szükségük.

A gép eltűnése óta összesen 33 darab – ezeknek egy része kifejezetten a 370-es járaté, a másik részéről pedig csak annyi biztos, hogy egy Boeing 777-esből származik – gépelem és alkatrész bukkant fel a világ több pontján, ennek ellenére hivatalosan a mai napig nem kerültek elő sem a gép roncsai, sem a - többek között a pilóták beszélgetését, valamint a gép műszaki adatait is rögzítő - feketedobozok.