Karunk oktatóját, Dr. Horváth E. Írisz tanárnőt kérdeztük a pázmányos diákéveiről, a jogászi illetve közgazdasági irányról és a közösséghez tartozás erejéről!
Fotó: Makovics Kornél
Mikor és miért döntött úgy, hogy a jogi egyetemet választja?
Egészen kislány korom óta jogász szerettem volna lenni. A nagymamám gyakran emlegette, hogy mindig válóperes ügyvédet szerettem volna játszani… Nem tudom, hogy honnan jött ez. Aztán gimnazista koromban – mivel nagyon érdekelt a kémia is – sokat gondolkodtam, hogy vajon jogász vagy gyógyszerész legyek. A döntésben végül az segített, hogy egy családi ismerősnek köszönhetően néhány napot eltölthettem egy gyógyszertárban. Krémeket kevertünk, pirulákat készítettünk és bármennyire szép és nemes ügyet is szolgál, ennek alapján nagyon gyorsan rájöttem, hogy én nem szeretném ezt csinálni egy egész életen át. Így maradt az eredeti terv és jogász lettem.
Mint volt Pázmányos diák, Ön szerint miben nyújt többet, mást a Pázmány, mint a többi jogi egyetem?
Katolikus gimnáziumból (Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs) érkezve azért választottam a Pázmányt, mert számomra fontos volt, hogy katolikus egyetemen tanulhassak tovább. Úgy gondolom, hogy éppen ebben ragadható meg a Pázmány sajátossága: egyrészt az oktatott tárgyak körében, néha konkrétan a tananyagban is megjelenik az Egyetem szellemisége, mely még egy nem hívő személy esetében is többlettudást ad. Másrészt éppen ennek a szellemiségnek köszönhetően nagyobb mértékben tud megvalósulni az egyetemek alapvető tulajdonsága, nevezetesen, hogy az oktatók és a hallgatók közössége legyen, amit néhányan csak akként fogalmaznak meg, hogy „az oktatók szeretik a hallgatókat”. Ez maga már éppen elég lenne, de aki akár hallgatóként, akár oktatóként Pázmányos (volt), tudja, hogy ennél sokkal többet jelent.
Gondolta volna egykori oktatóit hallgatva, hogy egy nap Ön is azon a katedrán fog állni?
Soha nem gondoltam volna erre és a mai napig óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy egykori oktatóim, professzoraim befogadtak és közülük többel baráti kapcsolatot is ápolunk.
Ha visszagondol, volt olyan oktatója, aki mély nyomot hagyott Önben, és mind a mai napig jó szívvel emlékszik rá?
2000-ben, mikor elkezdtem az egyetemet, szerencsés helyzetben voltunk az évfolyamtársaimmal, hiszen akkor még aktívan oktattak azok a professzorok, akiket a mostani hallgatók csak a tankönyvekből, egy-egy előadás alkalmával vagy éppen – már ha ez lehetséges – az egyetemen sétálva, egy-egy gyakorló vagy előadóterem táblájáról ismerhetnek. Ilyen volt például Zlinszky János, Péteri Zoltán, Radnay József, Lábady Tamás, Jobbágyi Gábor, Tattay Levente, Botos Katalin, Békés Imre, Gáspárdy László vagy Kilényi Géza. Mellettük azonban már jelen voltak azok a fiatalok, akik az első évfolyamokon végeztek, így Kovács Ágnes, Hajas Barnabás, Koltay András, Landi Balázs, Brehószky Márta, Szabó Sarolta, Szabó Marcel, Tattay Szilárd, Gyeney Laura, Láncos Petra és még jópáran, akik azóta is Karunk megbecsült oktatói. Akkoriban tehát valahogy a múlt, a jelen és a jövő egy nagyszerű elegyet alkotott a Karon. Kiemelni közülük senkit sem tudnék, hiszen öröm volt a professzorok nagyívű előadásait hallgatni délelőttönként és aztán érdekes volt látni, hogyan teszik meg az első lépéseket a fiatalok azon az úton, melyről a legtöbben a mai napig nem tértek le. Sokukhoz köt egy-egy kedves történet és sokan sokféleképpen hatottak rám.
Mikor döntötte el, hogy szeretne PhD-zni, illetve milyen olyan pluszt lát a PhD-ban, ami miatt ajánlja a fiatal jogászkollégáknak?
A szakdolgozatomat a Polgári Eljárásjogi Tanszékre írtam és valahogy ebből indult el, hogy beiratkoztam a Doktori Iskolába és sok évvel később sikerrel védtem meg a doktori értekezésemet. Konkrét döntésre nem emlékszem tehát. A fiatal jogászkollégáknak a saját szempontjaikat figyelembe véve két okból ajánlom a PhD-zást. Részint mert nem csak tudást, sok-sok információt lehet elsajátítani ezzel, hanem egyéb emberi tulajdonságainkat is fejleszthetjük vele, így például alaposságot, elmélyülni tudást, koncentrációt, kitartást, türelmet és alázatot tanulhatunk. Másrészt - bármely jogászi hivatásrendben dolgoznak is – a PhD fokozat segít a szakmai előrejutásban. Ha nem a fiatal jogászkollégák saját szempontjait, hanem a szakmai szempontokat vesszük figyelembe, akkor a jogtudomány művelése és a szakmai utánpótlás biztosítása érdekében is nagyon fontosnak tartom a PhD-zást.
Mi az Ön tanítási filozófiája?
A hallgatóra az oktatónak mindig kell, hogy legyen ideje. Ez egyik oldalról abban ölt testet, hogy szerintem egy óra sem érhet véget addig, amíg az oktató látja, hogy a hallgató nem érti a tananyagot. Ez a főelőadások esetében természetesen nem kivitelezhető, hiszen a nagyszámú hallgató mindegyikére nem lehet odafigyelni, de gyakorlatok esetében minden további nélkül kivitelezhető és konzultációk, illetve – ha szükséges – a vizsgák alkalmával is igyekszem elmagyarázni a hallgatónak, amit szemmel láthatóan nem ért, bár megtanult. A másik oldal pedig, hogy ha egy hallgató megkeresi az oktatót – akár magánjellegű kérdéseivel is – arra még a legzsúfoltabb időszakban is időt kell szakítani. Ennek megvalósításában sokat segítenek a mostani online megoldások.
Mit gondol, milyen egy kiemelkedő joghallgató?
Úgy gondolom, hogy minden joghallgató kiemelkedő, aki valamilyen jogi téma, jogi kérdés iránt érdeklődik és kellően szorgalmas, hogy el is mélyüljön a kiválasztott területben!
Az OTDK a hetekben zajlott, Ön szerint mit nyerhet, aki belekóstol az OTDK világába, mit nyújt egy konzulensnek és egy hallgatónak?
Az OTDK bizonyos szempontból szerintem egy kicsi PhD. Ha tehát valaki érdeklődik a PhD-zás iránt, akkor mindenképpen ajánlom számára, hogy próbálja ki magát az OTDK-n. Ha azonban valakit nem motivál a PhD-zás, akkor is érdemes TDK-zni, mert – ahogy mondani szokták – a Pázmányos közösségen belül is egy elit csapatot képez a TDK-s csapat, és ki ne szeretne egy ilyen elit csapat tagja lenni?!? Nem hallgatható el ugyanakkor, hogy a TDK mind a hallgatói, mind pedig az oktatói oldalról komoly és sok munkát követel meg, melynek eredménye azonban szinte minden esetben egy hatalmas fejlődés lesz. Oktatóként nagy örömet tud okozni, hogy látjuk, hogy a kezdeti, „gyermekbetegségekben szenvedő” dolgozat és a némi túlzással élve csetlő-botló hallgató miként fejlődik és jut el odáig, hogy az OTDK-ra kijutva az ország legjobbjai között szerepeljen és adott esetben szerezzen az adott tagozatban helyezést és ezáltal akár az ország legjobbja legyen.
Ön szerint az oktatás online mivolta nagy hátrányt jelent a tananyag megfelelő elsajátításában?
Szerintem nem. Oktatótársaim részéről is ezt tapasztalatam és én magam is sokkal nagyobb figyelmet szenteltem annak, hogy az online oktatás idején a hallgatók minden lehetséges segítséget megkapjanak a tananyag megértéséhez és elsajátításához, mint korábban.
Mivel próbálja feldobni az órákat, felkelteni a hallgatók figyelmét? Hogy boldogul az online félév nehézségeivel?
Érdekes jogesetekkel igyekszem a hallgatók számára néha indokolatlanul száraznak tűnő eljárásjogi témákat színesebbé, érdekesebbé tenni és ezáltal egyúttal segíteni is őket a tanulásban. Az online oktatás idején több felületet, módszert, eszközt kipróbáltam és be kell valljam, nem mindegyikkel arattam sikert a hallgatók körében. A hagyományos oktatás esetében is megfigyelhető egyfajta folyamatos változás a hallgatók érdeklődésében, szemléletében és általában a tanuláshoz, tananyaghoz való hozzáállásukban, emiatt oktatóként 2-3 évente fontosnak tartom felülvizsgálni, valamelyest átalakítani az oktatási módszereimet. A hallgatók kapcsán előbb említett változás szerintem sokkal gyorsabb az online oktatás esetében, így ami egy évvel ezelőtt még nagyon jó módszernek, eszköznek bizonyult az oktatásban, ma már kevésbé fogja meg a hallgatókat. Ha komolyan vesszük ezt és a szakmaiságból sem akarunk engedni, akkor szerintem nagy kihívás ezekhez a folyamatosan változó körülményekhez igazodni.
Milyen tanácsa volna az elsőéveseknek, akik nem ismerhették meg igazán milyen is ez az Egyetem?
Legyenek türelemmel és talán szeptemberben megtapasztalhatják, milyen érzés is a Pázmányos közösség tagja lenni! Nem fognak csalódni!
Mit gondol, jövőre visszaáll a rend és újra húsvér diákok előtt beszélhet a kamera helyett?
Nagyon bízom benne! Bár kétségtelenül vannak olyan részei a jelenlegi online oktatásnak, amelyeket praktikus lenne fenntartani. Így például az írásbeli vizsgák esetében – már csak a környezetvédelemre is tekintettel – továbbra is elektronikus vizsgákat tartani vagy a hallgatókkal való diplomamunka, szakdolgozat konzultációkat továbbra is videóhívással bonyolítani.
Jogászcsaládba született vagy pedig első generációs jogász?
Nem születtem jogászcsaládba, a közeli rokonságban nincs jogász a családunkban. A szüleim az általuk több mint 30 éve alapított családi vállalkozásban dolgoznak együtt nyugdíjasként is.
Ha kívülállónak kellene bemutatnia, akkor mit mondana, mi adja ennek a szakmának a szépségét, és mi a nehézségét?
Éppen a múlt héten beszélgettem egy orosz ismerőssel az egyik uniós jogszabály angol szövegének értelmezési lehetőségeiről, melyet ő egy japán üzleti partnerének szeretett volna megmagyarázni, úgy, hogy egyikük sem jogász… A beszélgetést azzal zárta, hogy a jog egy gyönyörű játék a szavakkal. Elgondolkoztam ezen a mondaton és nagyon tetszik, mert valóban ez adja a szakma egyik szépségét, a másik szépség ebben a szakmában, hogy közvetlenül vagy közvetetten mindig az embertársainkon segítünk. A szakma nehézsége talán a folyamatos tanulásban van.
Ha jól tudom harmadévesen elkezdte a közgazdaságtani képzést is, mennyire volt nehéz egyszerre mindkét szakon helyt állni? Hogy birkózott meg ezekkel a nehézségekkel?
Negyedévesen kezdtem. A húgom akkor érettségizett, mikor én harmadéves voltam és ő nagyon vonzódott a közgazdaságtan irányába, így egy családi ebéd alkalmával kitaláltuk, hogy együtt kezdünk bele. A húgom nappali tagozaton, én pedig levelező tagozaton tanultam. Volt olyan tárgy, amit neki ment jobban, volt olyan, ami nekem. Egymást segítve, támogatva tanultunk. Emellett az évfolyamunk a levelező tagozaton nagyon összetartó volt, sok közös programot szerveztünk, de a tanulásban, vizsgázásban is segítettük egymást. Nehézségek voltak persze, ezek azonban legfőképpen abból fakadtak, hogy nem tudtam egyszerre két helyen lenni vagy két, többször ugyanazon a napon levő vizsgára egyszerre ugyanolyan erőbedobással készülni. A nehézségeken a nagyon sok támogatás segített át, melyet a családomtól és az évfolyamtásaimtól kaptam.
Melyik szak jelentett nagyobb kihívást és miért?
A jogot tartottam az elsődleges szakomnak és ennek megfelelően arra fordítottam a nagyobb erőket. Bár kétségtelen, hogy amikor már három éve csak betűket láttam a jogi egyetemen és el kellett kezdeni a matematikai tanulmányokat integrálással, deriválással és különféle függvényekkel, majd jött hozzá a statisztika, a számvitel és sok más tárgy, az addigi, betűkkel telített világom valamelyest felborult. Így a maga nemében mindkét szak kihívás volt. Ha konkrét kihívást kell említenem, akkor inkább a már említett logisztika lenne az.
Ha választania kéne jog vagy közgazdaságtan?
Egyértelműen a jog.
Mi volt a legutóbbi emlékezetesebb sikere?
Talán kiemelném az általam konzulensként segített Krizsán Zoltán sikeres OTDK szereplését, de mivel sikernek tartom a hallgatóim szép feleleteit is, így most, a vizsgaidőszakban sok siker ér!
Ha ki kellene emelnie egy tulajdonságát, ami leginkább segíti Önt a munkájában, mi lenne az?
Szeretek és nem szégyellek kérdezni.
Szabadidejét mivel tölti legszívesebben?
Nagyon szeretek olvasni és túrázni, emellett fontosnak tartom, hogy minőségi időt töltsek a családommal és a barátokkal.
Úgy tudjuk, hogy a szekszárdi közgyűlés Közjóért kitüntető díjban részesítette Önt. Mesélne kicsit arról, hogy mit adhat az embernek az, ha ilyen aktívan tartozhat egy közösséghez?
Abban a pillanatban, mikor megszületünk, rögtön többféle közösséghez tartozunk: a nemzetünkhöz, az országunkhoz, a településünkhöz, a családunkhoz, aztán ahogy növekszünk, további közösségek tagjai leszünk, sőt egy idő után már magunk is közösségeket alapítunk. A Közjóért díjat a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskörben végzett önkéntes munkámért kaptam. Ez a közösség egy olyan közösség, melyhez tulajdonképpen a megszületésem időpontjától, a családom révén tartozom: már a szépszüleim is tagjai voltak az első világháború előtt, aztán az ükszüleim, dédszüleim, nagyszüleim és a szüleim is. Nem volt kérdés tehát, hogy amikor 18 éves lettem, a Társaskör tagja legyek. Ha pedig tag lettem, akkor kötelességemnek éreztem, hogy a magam eszközeivel segítsem az egyesület működését és tagjait: azóta készítem a meghívókat, intézem az adminisztráció nagy részét, kapcsolatot tartok a különböző hivatalos szervekkel és a pályázatok is teljes mértékben hozzám tartoznak. Ez így talán soknak tűnik, de egy közösség, amit fontosnak tartunk, csak azáltal tartható életben, illetve fejleszthető, ha mindenki a maga módján kiveszi a részét a munkából és ezáltal együtt, egymás támaszaiként szolgálhatjuk a közösséget és egymást. Higgyék el, én magam is rengeteg segítséget kaptam ettől a közösségtől, ezért nagyon-nagyon meglepődtem, amikor értesítettek, hogy Közjóért Díjat kapok, hiszen természetes, hogy segítjük egymást – pláne ha közösek a gyökereink.
Villámkérdések
Puskin vagy Tolsztoj? Puskin.
Tanulni vagy tanítani? Tanulni, mindig tanulni.
Vidék vagy főváros? Vidék.
Orosz vagy angol nyelv? Ha munka, akkor angol, egyébként orosz.
Hegyvidék vagy tengerpart? Hegyvidék.
Magány vagy társaság? Inkább társaság, de néha jó a magány is.
Köszönjük a beszélgetést Tanárnőnek!
