Úgy lehet a „kalózkodásnak”, mint tevékenységnek a gyökerei az ókorra nyúlnak vissza – legrégebbi feljegyzett példái az ún. tengeri népek támadásai az i. e. 13. századból – jelentős problémává csak a 14. századtól vált.
Ennek oka abban keresendő, hogy a Nagy Földrajzi Felfedezések időszaka fellendítette a kereskedelmet is, melynek java része a nyílt vizeken zajlott. Így a gazdasági növekedés és jólét egyik kulcsfontosságú elemévé váltak a tengeri kereskedelmi utak és a tengeri szállítás használata és az ilyen hajók kirablása jövedelmező „foglalkozásnak” bizonyult. A kalózkodás, bár korábban is próbálták büntetőakciókkal visszaszorítani, a feljegyzések alapján „megélhetést biztosító életformából” ténylegesen az 1700-as években vált bűntetté Angliában. Később azonban, felfedezve a piaci verseny előnyeit és hátrányait, az egymással versengő államok bevezették az ún. kalózlevelet, amely voltaképpen egy meghatalmazás volt a kibocsájtó állam részéről arra, hogy a felhatalmazott magánhajók az ellenséges államok kereskedelmi hajóit a nyílt tengeren megtámadhassák és kirabolhassák. Az így szerzett nyereséget aztán az állam megadóztatta, így növelve saját bevételét.
Az állami felhatalmazáson alapúló kalózkodás korszaka az 1856-os párizsi kongresszussal ért véget, ahol betiltották a kalózlevelek kiadását, amivel párhuzamosan a kalózkodás nemzetközi bűncselekménnyé is vált. Az eredetileg csak pár ország álltal aláírt – Anglia, Franciaország, Poroszország, Ausztria és Oroszország – nyilatkozathoz később a többi európai, majd részben az amerikai államok is csatlakoztak, bár utóbbiak meg is szegték később ezt a nyilatkozatot az amerikai polgárháború idején. A 19. század második felében a nemzetközi tengeri jog általános alapelvévé nyilvánította, hogy „idegen államok más államok hajói felett nyílt vizeken hatóságot nem gyakorolhatnak”.
Bár a kalózkodás napjainkra már egyértelműen bűncselekmény, mégsem szűnt meg a problémája, sőt, újabban mérsékelten fokozottabbá vált a szegényebb ázsiai és afrikai régiókban. A hagyományos kalózlevél fogalmából kiindulva vezethető le a kalózhajó mai értelemben vett meghatározása is, eszerint: a kalózhajók olyan felfegyverzett magánhajók, amelyek állami felhatalmazás nélküli rablásra specializálódtak. A modern korban főleg Szomália térségében jelent komoly problémát a kalózkodás, amely ellen a nemzetközi és európai szervezetek igyekeznek fellépni, ami kitűnik az Európai Parlament 2012. évi tengeri kalózkodásról szóló állásfoglalásából is (2011/2962(RSP)). Az ENSZ Tengerjogi Egyezményének 100. cikke értelmében pedig minden állam feladata, hogy együttműködjön a kalózkodás visszaszorítása érdekében.
Statisztikai adat a 2010-2020 között előforduló kalóztámadások számáról
https://www.statista.com/statistics
Hogy jobban átláthassuk miért is ekkora probléma a kalózkodás és miért szükséges nemzetközi összefogással fellépni a tevékenység ellen, vegyük számba milyen, jog által védett értékeket sért ez a bűncselekmény. A kalózkodás fenyegetést jelent mind az emberi életre, mind a tengerészek és egyéb személyek biztonságára, a tengeri környezetre, a tengeri szállítás és a hajózás minden formájára, a halászhajókra és halászokra. Emellett nem kis veszélynek vannak kitéve a humanitárius segélyszállítmányokat szállító hajók is. Ezeken az emberi életet és biztonságot veszélyeztető aspektusain túl a kalózkodás veszélyt jelent a regionális fejlődésre és stabilitásra, ezzel pedig közvetett módon a világkereskedelemre is káros hatással van, mivel évente közelítő becsléssel 10.000 európai hajó halad át a kalózkodás cselekménye miatt veszélyessé vált nyílt vizeken. További problémákat vethet fel, hogy a kalózkodás magával hozza más bűncselekmények megvalósulását is, mint például a szervezetten történő fegyver és lőszer kereskedelmet, mások személyi szabadságának a megsértését stb.
Láthatjuk tehát hogy a kalózkodás egy égető és sajnos máig megoldatlan – és valószínűleg még sokáig megoldatlanul is maradó – probléma, amely több nemzetközi alapelvet is sért, ezzel veszélyeztetve az egész nemzetközi közösséget. A szigorodó szabályozások hatására 2010 óta harmadára esett vissza a rögzített kalóztámadásos esetek száma, ami egy jó tendencia és bíztató jel arra, hogy idővel a következetes, összefogáson alapuló szabályozás visszaszoríthatja a kalózkodás nemzetközi bűncselekményét.
