Ahogyan azt Angyal Pál, a huszadik század első felének neves büntetőjogásza írta, a büntetőeljárás alatt érvényesülni törekvő igazságszolgáltatási érdek állandó ellentétben áll az egyéni jogok érintetlenségének érdekével, ugyanis maga az eljárás sikeres lefolytatása gyakorlatilag elképzelhetetlen az eljárásban részt vevők személyiségi jogainak korlátozása nélkül. A büntetőeljárás során alkotmányjogi garanciák, alapelvek ütköznek a processzuális követelményekkel, melyekre nézve megoldásként csak a kompromisszum lehetséges. Angyal az állam érdekeinek és az egyén alkotmányos jogaival való összeegyeztetéseként említi fő helyen, a praesumtio boni viri, vagyis az ártatlanság vélelmének elvét.
Az ártatlanság vélelme mind a kontinentális, mind a common law jogrendszerekben megjeleníti azt az egyetemes büntető eljárásjogi garanciát, hogy minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét jogerős bírósági ítélettel meg nem állapítják. Ennek jogi dokumentumban való első megnyilvánulási formája az 1789. évi francia, Emberi és polgári jogok nyilatkozatában történt, reagálásképpen a
feudalizmus besúgáson és kínvallatáson alapuló eljárási rendszerére. Az angol Lord John Sankey bíró szavaival élve az ártatlanság vélelme egy „arany cérnaszál”, ami a Woolmington v. DPP ügy óta precedenst teremtett az angolszász jogrendszerben.
Érdekes kérdéseket vet fel, hogy ez az eljárási garancia mennyiben tud érvényesülni egy olyan környezetben, ahol a média számos esetben prejudikál, és a közvélemény ennek hatására az eljárás alá vont személyt sokszor már a jogerős bírósági ítélet előtt „elítéli” és bűnösnek titulálja. Fontos hangsúlyozni továbbá, hogy a média általi prejudikáció hogyan hat a később felmentett terhelt magánéletére, családi kapcsolataira, illetve a későbbi munkavállalásaira. Nem kell messze menni, elég, ha a Balla Irma-ügyben megvádolt, Schönstein Sándor esetét nézzük.
Napjainkban a sajtóorgánumok, minél több érdekes, sokszor sokkoló hírrel elégítik ki a publikum információra éhes száját. Ennek köszönhetően az átlagember is megismerheti egy-egy büntetőügy részleteit, viszont ez egy kétélű fegyver. A Sajtótörvény ugyan kiemeli, hogy a sajtószabadság gyakorlása nem járhat mások személyiségi jogainak sérelmével, azonban látva olyan híradásokat, olvasva olyan cikkeket, melyekben teljes néven nevezik a terheltet, melyekben a bűncselekményt kimondva-kimondatlanul a terhelt számlájára írják, egyértelművé válik, hogy az ártatlanság vélelme, mint az Alaptörvényben is lefektetett elv, nem mindig tud maradéktalanul érvényesülni. Az Emberi Jogok Európai Bírósága számos ítéletében mutatott rá arra, hogy az ártatlanként vélelmezést nemcsak az eljárásban közreműködő hatóságoknak, hanem a médiának is tiszteletben kell tartania. Ez többek között arra kötelezi a sajtót, hogy nem adhat olyan közleményt, tájékoztatást, ami akár csak „sugallva” is, de hátrányosan befolyásolhatná a terhelt helyzetét, hiszen a magánélethez, emberi méltósághoz való jogát nem lehet csorbítani. A Nešták kontra Szlovákia ügyben, a bíróság szerint meg kell különböztetni azokat a kijelentéseket, melyek egy bűncselekmény elkövetésének a gyanúját közlik azoktól, amik azt vetítik előre, hogy a terhelt követte el a cselekményt. Az EJEB a francia, Ribemont-ügy kapcsán hozott döntésében pedig arról határozott, hogy folyamatban lévő nyomozásról, rendőrök is csak az ártatlanság vélelmét szem előtt tartva tarthatnak sajtótájékoztatót. A Fővárosi Törvényszék is hasonló következtetésre jutott 2013.évi ítéletében, melyben kimondta, hogy az alperes cikkében szereplő „sorozatgyilkos” kifejezés megsértette a felperes jó hírnévhez való jogát, mégpedig azért, mert a cikk nyilvánosságra hozatala alatt, a felperes bűnösségét bíróság, jogerős ítélettel még nem állapította meg, de ennek ellenére ezt kész tényként közölték a nyilvánossággal.
Végeredményében elmondható tehát, hogy csak a mindkét oldal érveit tartalmazó, objektív és részrehajlásoktól mentes sajtóközlemény nem ellenkezik az ártatlanság vélelmével, minden más esetben felmerülhet ennek megsértése a magyar és az Európai Uniós jogban egyaránt.
