KASZIÁN ÁBEL

A plakátok még mindig - gyanúsan sok helyen és sokat - hirdetik a lassan már véget érő, még szeptember 28-ig látható, Agyaghadsereg címet viselő kiállítást, mely az eddig általam csak névről ismert VAM Design Centerben kapott helyet.

Természetesen felkeltette az érdeklődésemet, lévén dereng még a békebeli középiskolás történelemkönyv képaláírásaiból Csin Si Huang-ti császár (dinasztiájának egyetlen tagja) neve. Mára már bebizonyosodott, megalomániája elérte célját, hiszen ha már ő maga nem fedezte fel a halhatatlanság titkát, túlvilági őrzőinek sokaságával maradandót alkotott. Az életnagyságú agyagszobrok eredeti példányait 1974-ben lelték fel Kínában, összesen megközelítőleg nyolcezer katona, százharminc harci szekér ötszázhúsz lóval, illetve százötven lovas található a teljes osztagban. Ezeknek szintén emberméretű másolatait tekinthetik meg az érdeklődők Budapesten.

A kiállítás viszonylag kis alapterületen kapott helyet, nem túl szimpatikus, külön fizetős ruhatárral, valamint egy tíz perces bemelegítő kisfilmmel. Maga a tárlat tartalmaz még egy kisebb hadosztályt, amelyet egyenként megvilágítva a narráció révén rácsodálkozhatunk az aprólékos kidolgozottságra, arra, hogy külön figyelmet szenteltek az arckifejezéseknek valamint a ruházatnak, attól függően, hogy a harcos tábornok vagy éppen közkatona, esetleg íjász képében mered ránk örök időktől örök időkig. Észrevételem a szervezők felé, hogy érdemes a kijelölő spotlámpákat úgy elhelyezni, hogy a fénysugár egyszerre csak egy alakot emeljen ki, ugyanis a történelmi kínai hadi ruházat kevésbé avatott szakértői számára így sokszor nem egyértelmű, hogy a három fényes katona közül éppen melyiknek a hajfonata is utal vezető tisztségére.

Az ad hoc módra elszórt tárlókban megcsodálhatunk néhány „használati” tárgyat, megborzonghatunk a hegyes nyílvesszők és lándzsák látványán, meglepődhetünk a magyar mondakörhöz és virtushoz viszonyítottan rövid kardokon, amelyet ázsiai őseink alkatához igazítottak.

A materiális eszközök mellett szellemünket és műveltségünket is pallérozandó, az átélést elősegítendő, rövid történelemleckéket is kaphatunk a sokfelé elhelyezett tablókról. Ami zavaró volt, hogy az alá- és leírások szövegei néhol ismétlődtek, esetenként szó szerint, illetve a kronológiai sorrend látszólag ad hoc, úgy gondolom, a Szépművészeti Múzeum kurátorai hasonló fércmunka láttán bizonyára harakirit követnének el. Különösen, hogy a leírások helyenként inkább egy szappanoperára emlékeztetnek, az európai szemnek és fülnek szokatlan Csun, Han, Csing, Yang, Ping testvérek és asszonyaik, hadvezéreik keszekusza ármánykodásairól regélve.

Mindezzel együtt azt hiszem, ajánlható a kiállítás mindannak, akit érdekel egy cseppnyi örökkévalóság a történelemből, azzal a fenntartással, hogy a marketing láthatóan némileg a szakmaiság és precizitás rovására ment, így etalonnak semmiképp nem tekinthető, noha a másolat szobrok ellenére is adott volt a lehetőség. Ez mindazonáltal szubjektív véleményként csak az érem egyik oldala…