Almási Dániel nem aprózta el az XXXIV. OTDK-n való részvételt: két pályamunkával is indult, s mindkettővel helyezést ért el. A termék te magad vagy - Kinek a tulajdona a személyes adat? első helyezést Alkotmányjog IV. tagozatban, a Törvénytisztelő törvényszegés - tanulmány a polgári engedetlenségről pedig harmadik helyezést érdemelt Jog- és állambölcselet tagozatban. Mindemelett - vagy épp mindezeknek köszönhetően - a szakmai zsűri őt tartotta érdemesnek a Pro Scientia Társasága egyesület különdíjára, a Reménység kitűzőjére is.
Kezdem a legkézenfekvőbb kérdéssel: miért döntöttél úgy, hogy elindulsz a TDK-n, ráadásul egyből két dolgozattal? Nem ez a szokványos. Miért épp ezt a két témát választottad?
Az első kérdésre azt tudom válaszolni, hogy egy jól kigondolt, sokszor megálmodott tervbe illeszkedett bele, hogy elinduljak a TDK-n. Mindenképpen szerettem volna elnyerni a hallgatói évek egyik legnagyobb elismerésének tekinthető Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, és ehhez szükségem volt plusz pontokra. Mivel ezt utoljára negyedévesként lehet elnyerni, tavaly volt az utolsó lehetőségem rá, így minden követ meg kellett mozgatnom - a kari TDK első helyezése 6 pontot ér, kitűztem magamnak az elérését.
Hogy miért két dolgozattal indultam, annak egy könnyen belátható matematikai oka volt: így kétszer akkora az esélyem, hogy összejöjjön egy első hely az OTDK-n. Valóban nem szokványos a duplázás ilyen értelemben, de azért nem is példa nélküli. Két évvel ezelőtt Gyulai Dániel tanár úr (akkor még hallgató) szintén két dolgozattal nevezett a versenyre, és nagyon inspiráló volt számomra látni, hogy valaki ilyen munkabírással és alázattal kétszer is felállhatott a dobogóra. Nem ott és akkor született meg bennem az elhatározás, hogy én is ezen az úton szeretnék járni, de az biztos, hogy felkeltette bennem a versenyszellem szunnyadó tüzét.
A témaválasztás kapcsán elsősorban másoknak tartozom köszönettel. A polgári engedetlenség gondolatát édesapám dobta be egy beszélgetésben, amikor az évfolyamdolgozatom lehetséges témájáról tanakodtunk. Az adatok tulajdonjogi megközelítésével egy kedves ismerősöm kapcsán ismerkedtem meg, akinek összefoglaltam pár angol cikket a témából. Inkább csak azt mondanám, hogy fogékony voltam a külső impulzusokra, és szerencsésen tudtam integrálni az elképzeléseimbe.
Kérlek mutasd be röviden a kutatási munkád! Mi minden vezetett addig, hogy ez a két dolgozat elkészülhessen?
A „Törvénytisztelő törvényszegés” az évfolyamdolgozatom kibővített változata. Könczöl Miklós tanár úr volt a konzulensem, aki az elejétől a végéig számtalan jobbító gondolattal és meglátással támogatott, és aki bizalmat szavazott nekem, amikor előálltam a TDK gondolatával. Az évfolyamdolgozat és a TDK dolgozat megszületése között azért eltelt egy bő év, ami főleg halogatásból állt. Két dolog segített átlendülni a holtponton: egyrészről inspirált, ahogy a barátnőm, Kerényi Dóri a nulláról megírt szakdolgozatával harmadik helyezést ért el a kari TDK-n, ezzel felállítva egy magas mércét, másfelől eljött az utolsó lehetőség a Felsőoktatási Ösztöndíjhoz szükséges pontszerzésre. Emlékszem, egy tavaszi hosszú hétvégére beköltöztem egy családi tulajdonban lévő lakásba, ami üresen állt abban az időben, és mindössze egy laptopot, meg rengeteg könyvet és nyomtatott forrást vittem magammal. Négy napon keresztül csak olvastam és írtam, igyekeztem minden mást kizárni. Végül is meglett az az oldalszám, amit kitűztem magamnak, ami kárpótolt azért a négy szabadnapért, amit az évfolyamtársaim pihenéssel tudtak tölteni.
A másik dolgozat megszületése valamivel érdekesebben alakult, hiszen ott semmilyen külső nyomás nem nehezedett rám. Viszont úgy voltam vele, hogy már túl sok szakirodalmat olvastam ahhoz, hogy ne kezdjek vele semmit. Elhatároztam hát, hogy a nyáron írok belőle egy újabb dolgozatot. Ez utóbbi nyilván nem valósult meg, de azért kiszenvedtem magamból egy pár oldalt, ami kezdetnek megfelelt. Varga Ádám tanár urat kerestem meg, hogy kit ajánlana konzulensnek egy ilyen témához, aki azt javasolta, hogy írjak egy levelet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének, Dr. Péterfalvi Attilának, hátha felkelti az érdeklődését. Volt bennem azért némi félsz a levél megfogalmazása közben, hiszen mégis csak a téma legnagyobb hazai szaktekintélyének próbálok valami érdekes megközelítéssel előállni. Miután lemeccseltem magamban, hogy a legrosszabb dolog, ami történhet, egy olyan válasz, hogy nem fér bele az idejébe, vagy nem látja benne a fantáziát, elküldtem a megkeresést. Egyrészről nagyon megkönnyebbültem, amikor azt olvastam, hogy az Elnök úr nagyon szívesen elvállalja a dolgozatom konzulensi szerepét, másfelől meg rám nehezedett annak a súlya, hogy az érdeklődést egy szóbeli konzultáció alkalmával is fenn kell tudnom tartani. Miután az is rendkívül jól sikerült, kezdtem azt érezni, hogy sínen van a dolog: most már volt külső nyomás is, hiszen az Elnök úr bizalmat szavazott nekem és a témának, amivel semmiképp sem szerettem volna visszaélni, így maximális erőfeszítéssel dolgoztam a tanulmányon.
Mi a legkedvesebb pillanatod? Természetesen az elért eredmények mellett. Illetve miben látod az OTDK legnagyobb kihívását? Akár a készülés, akár a verseny alatt.
A legemlékezetesebb momentum az a körülbelül egy perc volt számomra, amikor a különdíj kapcsán felszólítottak a pódiumra, az utolsó díjazottként. A helyezések kiosztásánál a hallgató gyakorlatilag átviharzott az emelvényen: fel a lépcsőn, kézfogások és oklevél átadás, le a lépcsőn. Itt volt egy kis időm megállni. A díjat átadó hölgy átnyújtotta a kitűzőt, majd visszafordult a mikrofonhoz, hogy befejezze a beszédét. Szembefordultam a közönséggel, és próbáltam jelen lenni a pillanatban. Átfutott az agyamon a rengeteg munka, vesződés a prezentációval, mások és a saját kritikáim, sürgető határidők, a gyomorgörcs a verseny előtti napon, lemondások. Egyszóval minden, amin keresztül kellett menni, hogy ott állhassak. De végeredményben csak a hála érzése maradt meg.
Ami nekem nehéz volt az utolsó pár napban, az a mentális teher. Úgy éreztem, hogy sokan számítanak rám, és egyúttal el is várják a jó teljesítményt. Nem rámenősen, inkább jóindulattal, bizakodva. Ennek ellenére próbára tette a lélekjelenlétemet a nyomás. Az utolsó napokban különösen sokat imádkoztam, hogy el tudjam engedni ezeket a tényezőket, és akárhogy is alakul, el tudjam fogadni Isten akaratát. Ebben sokat segített a bérmáláshoz választott igém ismételgetése, amely Pál apostol a Filippiekhez írt levelének egy sora: „Mindent elviselek abban, aki erőt ad.” A verseny napján egészséges izgalommal ébredtem, és elhatároztam, hogy jól fogom érezni magam a megmérettetés közepette. Amennyit gyakoroltam, úgy éreztem, hogy ennyit megengedhetek magamnak.
Országos egyetemi versenyen egyszerre első és harmadik helyezést elérni fantasztikus teljesítmény, hogy az ezekhez kapcsolódó különdíjakat ne is említsük. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, még a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának (PSAT) különdíját is Te vihetted haza, amely egyfajta nagydíja a versenynek, hiszen 269 versenyző közül csak egy valaki kaphatta meg. Erre számítottál? Hogyan értékelnéd e sikereket?
Reménykedtem benne, azt mindenképp mondhatom. A Pro Scientia különdíjról is édesapámtól hallottam először, és elkezdtem játszani a gondolattal, hogy milyen lenne, ha érdemesnek találnának rá. Úgy számoltam, hogy a két dolgozat mindenképpen jó kiindulás hozzá. Az egyes tagozati beosztásokat átvizsgálva arra lettem figyelmes, hogy rajtam kívül van még egy pécsi fiatalember, aki szintén két dolgozattal indult, és egy győri hallgató, aki hárommal (mindkettőjük előtt le a kalappal). Tudtam, hogy valójában velük versenyzem a díjért, és azzal is tisztában voltam, hogy mindketten tehetséges, versengő természetű hallgatók. De igazán elismerést csak azért jó kapni, amiért meg kell izzadni, úgyhogy valahol örültem neki, hogy ilyen erős a mezőny.
A két szereplésen már ebéd előtt túl voltam, így elég hosszú délutánnak néztem elébe. Annyit nem hivatalos úton megtudtam, hogy kilátásban van egy harmadik hely a Jogbölcseleti tagozatban. Jobbra számítottam, és így a díj is szűk keresztmetszetbe került, hiszen ha a másik tagozatban nem leszek első, akkor valószínűleg elúszott a lehetőség. Amikor az eredményvárón kiderült, hogy Alkotmányjogi tagozatban első lettem, akkor újra adtam magamnak egy esélyt, hátha. A többi részlet talán már ismert.
Azt gondolom, hogy bár az előadás közben egyedül áll az ember a hallgatósággal szemben, az OTDK mégis egy „csapatsport”. Legalább ötven embert össze tudnék számolni, akik állhatatos szakmai támogatással, egy-egy jó szóval, imával, vagy más egyéb módon hozzájárultak az eredményhez. Elsősorban természetesen a konzulensek, aztán a TDK felkészítő tanárok, majd a család és barátok, szintén versenyző hallgatótársak mind segítettek az úton.
Ha valaki fontolgatja a TDK-n való elindulást, mit mondanál neki, miért érdemes mindenképp belevágni?
Mindegy, hogy TDK-zol, vagy perbeszédversenyre mész, esetleg cikkíró pályázaton indulsz. Ami fontos szerintem, hogy töltsd meg olyan tartalommal ezt az öt évet, ami túl mutat a tanulmányi minimumon. Végső soron ez után már tényleg a munka jön, és nem árt, ha addigra kitalálod, hogy miben vagy jó, miben leled az örömöd. A TDK egy remek módja ennek: kiderülhet, hogy van affinitásod a tudományos kutatáshoz, szeretsz írni, gondolatokat tovább gondolni, szereted prezentálni az álláspontodat. Vagy kiderül, hogy ezek egyike sem igaz rád. De mindkettővel előbbre jársz, amikor a diplomával a kezedben azon tűnődsz, hogy milyen munka áll hozzád a legközelebb.
Köszönjük az interjút!
Nem maradj le hasonló tartalmakról,
kövess minket Facebook-on!
A képet a PPKE VM Stúdió készítette.
